A válságban lévő házasság hatásai
A legjobban működő házasságban is előfordulhatnak válságok. Mindig is így volt ez, de a mai megnehezedett gazdasági helyzetben talán fokozottabban törnek elő a rizikófaktorok. A válságnak nem csak a két fél (férj-feleség), de a gyerekek is érintettjei.
De nézzünk talán egy átlagos házasságot. Tegyük fel, 8 éve van együtt a pár, vagy két gyerekük, van saját lakásuk (rengeteg hitellel). Mindketten dolgoznak.
Ha visszatekintünk, mindegyikük olyan családból származik, ahol egyikük szülői hosszú és viharos házasság után elváltak, másikuk szülői hosszú és viharos házasságban együtt maradtak. Mindketten megélték a szinte mindennapos veszekedéseket, amelyeket a szülők nem tudtak úgy kezelni, hogy annak a cseperedő és egyre értelmesebb gyerekeik ne legyenek szem- és fültanúi. Úgy nőttek fel, hogy gyűlölték ezeket a helyzeteket. Úgy házasodtak össze, elhatározták, az ő gyerekeiket SOHA nem teszik ki ilyen lélekölő megpróbáltatásnak.
Telik-múlik az idő. Eleinte a szerelem, a gyerekekkel való törődés még nem engedi felszínre az otthonról hozott, vagy öröklött szokásokat.
Aztán egyszercsak figyelni kezdik a másikat. Felmerül a gondolat, hogy vajon mit csinál, ha nem vagyunk együtt, a gyerekek pedig óvodában vannak?
Egyenes út vezet a féltékenységhez. Elhatározzák, mindig mindent idejében megbeszélnek, még mielőtt a dolgok elfajulhatnának... de ez nem mindig sikerül terv szerint. Indulatok szabadulnak el. Esetleg - vérmérséklettől függően - elcsattan az első pofon. Sírás, megbánás, ígéretek.... a gyerek/ek... Igen, a gyerekek. Ha a problémákat nem tudjuk jól kezelni, máris azon vesszük észre magunkat, ugyanott tart a házasságunk, mint amilyet soha nem szerettünk volna, mint amilyen kép él bennünk gyerekkorunktól fogva.
A problémák sokasodnak és nem tudjuk kezelni a válsághelyzeteket. Anyagi gondok, munkahelyi problémák. Egy napon veszekedés közben megpillantjuk gyermekeink rémült és értetlen, félelmet-sugárzó arcát.
Zavarodottság. Mit tegyünk? Megbeszéljük. Századszorra is megígérjük. Megpróbálunk türelmesebbek lenni a másikkal. És nem megy. Egyre gyakrabban merül fel a válás gondolata, melyet azonnal igyekszünk elhessegetni: az én gyerekem ne csonka családban nőjön fel...
Gondolatok. Szeretem még egyáltalán? Megerősödő válaszok: én nem EZT az embert szerettem...
Aztán problémákat jeleznek a gyerekekről óvodából, iskolából. Megmagyarázhatatlan, hogy az addig szófogadó, engedelmes kisgyerekkel miért adódnak problémák. A kicsi újból bepisil, a nagy magatartási problémákkal nehezíti a mindennapokat. Már otthon is. Miértek sorakoznak. És nem tudjuk, nem merjük beismerni, nem tudjuk, nem merjük bevallani, hogy talán mi vagyunk az okai.
Most kell változtatni. Most kell leülni, megbeszélni. Most kell érezni, hogy felelősek vagyunk a gyerekeinkért. A kapcsolatunkért.
Mert holnap már lehet, hogy késő lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése