MEETING MYSELF

Találkozás - önmagammal Amikor már úgy érezzük, hogy minden összeomlott életünkben. Amikor már úgy látjuk, hogy nincs tovább, elfogyott az erő, a hit, az ötlet, a lehetőség. Amikor már teljesen tanácstalanok vagyunk, és teljes bennünk a kétségbe esés, csak a káoszt és a romokat látjuk magunk körül. Amikor már semmiben és senkiben sem hiszünk... akkor is van segítség, van remény. Hétköznapi életünkben, a mindennapi rohanásban legtöbbször erőből cselekszünk, az ész által diktált logikával, érvekkel alátámasztva, megyünk előre, mint a buldózer. De vannak élethelyzetek, amikor már a buldózer nem elég, az ész megáll, és nincs kiút, nem találjuk hogyan, merre tovább. Mert akármerre nézünk, csak azt látjuk, hogy zsákutcába futott életünk, hogy akarva-akaratlan egy sötét, mély gödör fenekén vagyunk, és akárhogyan is akarunk kimászni belőle, valahogy mindig vissza pottyanunk. Amikor már úgy érezzük nincs erőnk, nincs hitünk, semmi nincs, amibe kapaszkodhatnánk, amiből, akitől erőt meríthetnénk... akkor sincs még veszve minden! Az erő, bennünk van, csak hinnünk kell benne, hinnünk kell önmagunkban. Ne ésszel, erővel, hanem szívvel, lélekkel keresd a megoldást, és a siker nem marad el. Shakti Gawain: Élj a fényben c. nagysikerű könyvéből tanultam meg, hogyan lehet kapcsolatot teremteni önmagunkkal, a saját belső lényünkkel, a lelkünkkel. Ennek nyomán felerősödik bennünk a belső hangra való odafigyelés, a ráérzés, az ösztönösség, az intuíció képessége. Ha van bátorságunk e belső hangot követnünk, sokkal egyszerűbb, sokkal sikeresebb, békésebb, harmonikusabb, nyugodtabb lesz életünk. Ráérzünk valódi lényünkre, és tudjuk, érezzük, hogy sohasem vagyunk egyedül, sohasem maradunk segítség nélkül. Egy kis gyakorlással, egy kis időráfordítással viszonylag könnyen elsajátítható a vele való kapcsolat felvétel. Nem igazán meditációs gyakorlat, de nem is José Silva agykontrollos gyakorlata. Itt nem kell (nem szabad) alfába számolni magunkat, kell a szellemi koncentráció, a szellemi éberség, az érzés, a ráérzés, a ráismerés. Üljünk le, helyezzük kényelembe magunkat, akár normál széken, akár török-ülésben. Szemünket csukjuk be, és lazítsuk el izmainkat. Figyeljük meg minden egyes testrészünket, hol van benne feszültség, görcs, engedjük el. Majd összpontosítsuk figyelmünket, ne engedjük, hogy bármilyen gondolat, napi gond, probléma felé terelődjenek gondolataink. Figyeljünk önmagukba, figyeljünk befelé, valahol a gyomrunk mélyére. A köldöktől egy tenyér-szélességgel fentebb, valahol ott nagyon mélyen, ott lakozik a lélek. (A szamurájok által végzett harakiri = a lélek-ölő cselekedet.) Figyelj rá, és keresd, kutasd ott legbelül. Amikor egy lágy melegséget érzel, amikor egy olyan biztonságot, egy belső stabilitást érzel, amely erőt áraszt, békesség, nyugalom száll meg... ő az. A belső valód, önvalód, önmagad, a valós lényed, a lelked. Ne riasszon el senkit, ha első próbálkozásra nem sikerül kapcsolatba kerülnie önmagával. De kellő gyakorlással elérhető! Ettől kezdve viszont életünk minden percében érezhetjük jelenlétét, segítségét. Felerősödik bennünk az ösztönös ráérzés, a belső sugallat alapján való cselekvés, a nem is tudom miért tettem... és megszaporodnak életünkben a szerencsés véletlenek száma. Ha bizonyos helyzetekben tanácstalanok vagyunk, elegendő csak oda, befelé koncentrálnunk, onnét várnunk a választ. Jön a felelet, és a ráérzés, az ösztönösség erejével a helyes döntést hozzuk. Bízz benne, bízz önmagadban! Amikor tele voltam kétségekkel, tanácstalan voltam, kerestem az utat egy biztonságosabb jövő felé, amikor már úgy éreztem, sehol semmi, senki segítség, kapaszkodó... akkor találtam rá erre a könyvre. Véletlen? Nem hiszem. Rongyosra olvastam, nagyon sokat tanultam belőle. Persze ebből a könyvből még sok minden más is megtanulható. Azt, hogyan lehet, hogyan tudunk kérdéseket feltenni a bennünk lakozó énünknek, és hogyan kell várni, fogadni a választ, mely számomra először kissé érthetetlen volt.