A Légiót újabb tragédiák érték. A brazil srác, aki egy éve ment ki a szakaszomból Guyanára, kint motorbaleset áldozata lett. Engem kérdezett még meg anno Guyanáról, én javasoltam neki a kiküldetést, és jól is érezte kint magát… a motorral nem számoltam. Egy másik brazil srác a szakaszunkból bázisugrás közben halt meg. Ez is személyesen érintett, főleg, miután szintén brazil barátja elmondta, hogy én voltam a kedvenc felettese. Nyugodjatok békében, fiúk!
Guyanán eközben az ezred egyik teherautója is balesetet szenvedett. Egy caporal-chef meghalt, és majdnem a mellette ülő magyar haverom is. Egy hajszálon múlt, meg az erős szervezetén.
Nekem a szabi után már csak a búcsú volt hátra. Az utolsó héten leadtam a megadott felszereléseket, lerendeztem a bürokráciát, kiürítettem a szobámat, utolsó kihallgatáson voltam az ezredesnél… majd kezet ráztam mindenkivel a századból, és kigördültem a kapun. Ekkor tudatosult bennem, hogy ezt a laktanyát most láttam életemben utoljára. Az én döntésem volt, mégis szíven ütött.
Az utolsó 5 nap Aubagne-ban telt. Ott ért véget minden, ahol elkezdődött. Adminisztráció volt, némi eligazítás a teendőinkről civilben, meg az utolsó ceremónia az Idegenlégió kriptája előtt. Megkaptuk a végső értékelést is, ez alapján bármikor visszavennének, ha kérném, és a rendfokozatomat is visszakapnám. Majd péntek délben kiléptem a kapun. Újra civilként.
dscn2624.JPG
A Légió kriptájában, a háttérben a Camerone-nál hősi halált halt Danjou százados fakeze
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése