2020. január 22., szerda
Díszszemle a Champs-Élysées-n
Én mikor végeztem a sulival, elmentem a szakaszommal 3 napra robbantani Nimes mellé, jól szórakoztunk.----- Utána egy hétig én voltam az ügyeletes altiszt, és ez majdnem egy nepáli fogaiba került. Előttem egy héttel már felmérte a fogorvos az állomány fogainak állapotát, és ezen a napon került sor a javításokra. Engem felhívtak, hogy küldjem be a gyengélkedőre az egyik nepálit, de ilyen névvel a században 3 is akadt, és kettőnek még a keresztneve is majdnem egyforma volt. Persze, hogy véletlenül a rosszat küldtem.------ Elő volt neki írva két foghúzás, ő próbált ellene tiltakozni, de nagyon nem beszélt franciául, és a parancs, az parancs. Szerencséjére az egyik felcser a gyenguszon még az utolsó pillanatban ellenőrizte a nevet, majd felhívott, hogy inkább a másik kéne. A doki jót nevetett a dolgon, de a nepálinak nem lehetett túl vicces, halálsápadtan jött vissza a századba.-------
Az országban ekkor Toulous-ban és Nimes-ben lázadt fel a gettók népe, több napig tartottak a zavargások. Marseille-ben meg az ezredünk egyik brazil légiósát támadta meg két arab, és lefújták gázzal, de a brazil kést rántott, és megszúrta mindkettőt. Az egyik nem élte túl. ------
Maliban a 2REI egyik VBCI páncélozott harcjárművét robbantotta fel egy öngyilkos merénylő, négyen sebesültek meg. A 13DBLE közben egy a bázisa ellen végrehajtott komplex támadást vert vissza, 3 sebesült árán 15 támadóval végeztek. ------
Így érkezett el július 14., a legnagyobb francia nemzeti ünnep. A gépesített katonai díszszemlén a mi ezredünk is képviseltette magát, és a századunk által küldött maroknyi katona között én is ott voltam. A század VAB-jával vonultam fel.------ Másfél héttel előtte mentünk fel Párizsba, aztán minden nap a szemlére gyakoroltunk. Az azt megelőző nap viszont gyalog volt ránk szükség, a Szenátus előtt vettünk részt egy ceremónián, én a zászló hat fős őrségében voltam. -----Ebből aztán profitáltam, mert előbb a Szenátusba hívtak meg koktélpartira, majd rögtön utána a Parlamentbe is.-----
Másnap jött a nagy nap, már hajnalban kivonultunk a Champs-Élysées-re, majd órákig vártuk az indulást. Közben a légierő a színes kondenzcsíkjaival kicsit újraértelmezte a francia zászlót (azzal vicceltünk, hogy már túlságosan hozzászoktak a fehérhez), két motoros meg a díszpáholy előtt ütközött, de a felvonulás nagy része a lovasokkal és a gyalogsággal példás rendben lement. Végül nekünk is megjött az indulási parancs, és díszegyenruhában, frissen festett VAB-unkban, egyenletes sebességgel végig gurultunk a több tízezer néző előtt a főúton, a díszpáholy előtt tisztelegtünk, álló több tucat tábornoki csillagnak, majd elszáguldottunk a helyszínről.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)







J'ai servi dans la Légion étrangère française pendant 15 ans. J'ai tué des femmes, des enfants, des Afghans, des Irakiens et des trafiquants de drogue dans la jungle colombienne. L'une de mes missions s'est déroulée dans une hutte au toit de chaume à 170 kilomètres de Djibouti. Elle était infectée par le virus Ebola. Nous avons tué femmes, enfants et animaux à pied. Nous avons tué tout le monde. Nous avons brûlé les corps au napalm et sommes rentrés à la base en hélicoptère.
VálaszTörlésJ'AI TUÉ 450 PERSONNES - SLOGAN DE LA LÉGION, TUEZ EN PREMIER - PARCE QU'IL NE PEUT PLUS VOUS TUER - LÉGIONNISTE, VOTRE ARME, C'EST VOTRE VIE.
MALHEUREUSEMENT, CELA EST ARRIVÉ AUSSI
VálaszTörlés