Ma kerékpárral gyönyörű napsütéses időben, voltam meglátogatni Árnyékot a kutyát róla már írtam és egy elhagyott temető mellet vitt el az utam. A temető egy dombon van, néhány sírkő akácfával benőve a napfény utat törve magának megmutatta a mohával benőtt sírköveket. A feliratok héberek már részben olvashatatlanok elporladva, leültem és elgondolkodtam így válunk majd mi is névtelenné az utókor számára. A kis dombot megszállta a mozdulatlanság és valahogy belső béke és nyugalom áradt felém. Semmi hivalkodás csak sima kő, nincs márvány, giccses kis angyalka. Nyáron csak a vadvirágok borítják be a területet és gondoskodnak a végső nyughely szépségéről. Még rókalyuk is van a sírok közelében. Itt éltek, a falunkban Fényeslitkén, Stern Áron, Weisz József a háború a deportálás az emberiség legnagyobb szégyene elől elmenekültek Amerikába, a szüleik, nagyszüleik, nyugszanak a sírokban .Megpróbáltam felkutatni a leszármazottakat nem sok sikerrel. Nyugodjanak békében.
Már többször voltam a temetőben mindig ugyanazt érzem.
VálaszTörlésBennem is ilyen érzések vannak,amikor elhagyott temetőben járok néha.
VálaszTörlésEgyszerre döbbenetes,és felemelő,amikor évtizedek óta elhunyt sírját látom virággal,és gyertyával. Fel lehet tartóztatni a feledést...
Köszönöm a Postot!