THE MIRROR

A TÜKÖR írta: Sebestyén József Özvegy Szíjj Gusztávné valahogy sehogy sem tudott elaludni. Hol a gyárra gondolt, s a megemelt normára, hol Piroskán, a bakfiskort épphogy elhagyó lányán járt az esze, aki délután ment vissza a kollégiumba. Szegény alig bírta feltenni a buszra a fasírttal, rántott hússal és tiszta ruhával teli táskát. Aztán pironkodott, mert az anyja hűen kísérte a megállóig, mint egy részegnek utat mutató eb. Ahogy odaértek az úthoz, Piroska köhintett egyet. Majd gyors egymásutánban kettőt. Az anya megrettenve a hosszú betegség képétől a lánya elé ugrott és sietve begombolta a levendula illatú könnyű kabátot.-------- A Palkó az. Hát persze, hogy a Palkó. Csak állt, és meredt tekintettel nézett a lány fiújára, aki különben rendes gyerek volt, de az apja vagy jó harminc éve úgy berúgott a tsz-bálon, hogy kifordult a csukott ablakon. Azóta sohasem látták még csak spiccesen sem, de a környék elkönyvelte, hogy egy link iszákos alak, és minden jóérzésű, istenfélő ember, tartózkodott az egész családtól.--------- Leginkább azért tartózkodott a szőke, cseppet sem csúnya fiútól, mert egy fülledt éjjel, mikor macskanyávogásra ébredt, látta anyaszült meztelenül osonni a fürdőszoba felé. Piroska résnyire nyitotta szobájának ajtaját és siettette, miközben az anyja tükrös, függönnyel takart ajtaját nézte. Özvegy Szíjj Gusztávné gyorsan keresztet vetett, majd kiosont az előszobába és a Mátraszentimréről hozott fekete vázát a földre lökte. A szobájába szaladt, majd, mint akit a legszebb álmából vertek fel, kirohant a csörömpölésre. --------Piroska is kiszaladt. Szatén pongyoláját csak sietve érkezett magára tekerni, épp csak annyira, hogy egész kilátszottak tejszagú almamellei. Ő bezzeg a nászéjszakáján látta először az urát, de akkor is sietve bújtak a dunna alá. Aztán Szíjj Gusztáv visszaadta a testét a teremtőnek, mikor még Piroska épp csak járni kezdett. Az üzemi konyha étkezőjében fulladt meg. Egy szikkadt lekváros bukta választotta el örökre azt a két embert, kik soha nem estek egymás iránt szerelembe, csak úgy összeálltak, mert jobb nem akadt.-------- Harmincnégy éves volt ekkor. Kemény combú, feszes farú és ringó mellű özvegy. Mihelyt letelt a gyászév, összeállt a bakter sógorával, majd a fiatal tanítóval, aki csak egy évre vetődött hozzájuk. Persze ezek a kalandok a legnagyobb titokban zajlottak. Mindvégig megmaradt róla a rideg, távolságtartó özvegy képe, aki hideg magányba burkolja magát........ Piroskát minden vasárnap felöltöztette, és aztán az utolsó sorból figyelték a templom oltárára feszülő Jézust, mely nagy részvétet váltott ki belőlük. Aztán az öreg pap nyugdíjba vonult.------ Helyét egy gúnárnyakú ifjú vette át, nagy, kéklő szemekkel és pirosló szájjal. Az asszony az első sorból kihaló Blückner - testvérpár helyére ültette a lányt, hogy közelebbről lássa a feszületet takaró Márton papot. Most, hogy így forgolódott a még szélillatú párnán, mely egész délelőtt a nyári konyha nyitott ablakában szívta be a friss levegőt, azon morfondírozott, vajon, mióta nem volt dolga férfival?....... Számolgatott, de nem jutott dűlőre az emlékeivel, s mikor végül az ujjait hívta segítségül a koromfekete szobában, meghőkölt az eredménytől. Nyolc éve. S ahogy így tornáztatta a fáradtságtól már ásító agyát, arra is rájött, hogy az utolsó ilyetén alkalma is csak úgy két percig tartott egy szomszéd faluból való özvegyemberrel, akit a szüreti bálon ismert meg. Ahogy egyre inkább belegondolt ebbe az elhagyatottságba, szinte érezte az aszottságát.------ Még csak ötven múlt, de már a gyárban sem ugratja senki. Nem cicegnek utána, ha végig tolja a talpakkal teli kocsit az üzemen. Az utcán sem nézik meg. Szinte észre sem vette, de egy ideje már nem fordulnak meg utána. Mint nő, már elmúlt volna? Való igaz, arcának vonásai eltünedeztek. Mély ráncok barázdálják a halvány, pókhálószerű maszkot. Minden finomság kiveszett belőle, csak egy erős munkásarc néz szembe vele a tükörben, melyet reggelente olcsó krémmel dörzsöl be, hogy tovább ne száradjon. Egy anya arca. Egy nő megmaradt torzója.------ Felült az ágyon. Kétségbeesett. Felkapcsolta a villanyt és a fali gobelint nézte. Az életén gondolkodott. Papucsot vett, és kiült a nappali szoba asztalához. Bár még csak éjfél volt, úgy érezte, hogy teljesen kialudta magát. Megállt a nagytükör előtt, és könnyű halványkék pongyoláját lehúzta a vállán. Géza, élete első szerelme itt szerette. Harapdálta, szinte ette a hófehér vállat, majd végig szaladt a nyakán, egészen a fülcimpákig. Mára szinte rászáradt a bőr a vállaira, fülcimpája erőtlenül lóg, és szőrvirágok bontják rajta szirmaikat. Még lejjebb húzta a pongyolát. Szinte látta a bakter sógorát, a fiatal tanítót, a csoport- és művezetőt, ahogy eszüket vesztik a kissé körteszerű, de még formás mellei láttán, melyek most úgy lógnak, mint két üres tarisznya, rózsái bebarnultak, elvesztve minden rugalmasságukat. A céllövöldés húsz év körüli fia levetette az ágyra, durván, ahogy a csendes nők szeretik, és szinte habzsolta, rágta és harapta oldalt, majd a hasát, s mikor kellő vér szaladt a fejébe, még lejjebb csúszott, hogy onnan vissza se térjen percekig.------- Fonnyadt, ráncos káposztalevél. Ez maradt csupán. Sírni akart, de nem tudott. A férje simítását érezte a combján, ahogy erős, durva lapátkezeivel igyekszik a szeméremajkához, amit már nem látott a végre meginduló könnyektől. Ahogy oldalt, összegörnyedve végig feküdt újra az ágyon, azon gondolkodott, vajon gyűlöli-e a lányát a még tejszagú, almaformájú melleiért vagy a szőke, a sötétben osonó, szinte pelyhes testű fiúért, aki megőrül érte? Végig gondolva szinte valamennyi férfit, aki csak érintette, végre elaludt. -------Reggel felkelt, felöltözött, majd felszállt a buszra, de a sofőr pillantása csak a bérletére esett, semmi másra. Ahogy elhelyezkedett a hátsó ülésen, eszébe ötlött a fájdalmas felismerés: ő már ember csupán, nem nő, csupán egy ember.. s ahogy elhaladtak a templom előtt, sietve keresztet vetett.-----MARIKA NÉNI