- Gyöngyvirágszál. Az ugye tudja, hogy ön a legszebb neve a szerelemnek?
- Attól tartok, hogy ön minden útjába akadó virágnak ezt mondja kedves barátom. És ugye nem bántom meg ha azt gondolom, hogy ön elég csélcsap ahhoz, hogy megélje a valódi szerelmet.. Milyen kár. Pedig álmaim fátylai alatt vonultunk lágy harsonaszóban, hogy vénülő napjaink őszi estéin, egymás tekintetében fürdőzzünk meg örökkön örökké. -------
- Ha tudná, hogy hányszor kopogtattam meg a lelke kapuját! És nem volt oly messzeség ebben a zord világban, hogy ne bukkant volna fel ártatlan mosolya a szívem legrejtettebb zugaiban.
- Nos, kedves Szinbád, félek megkésett negédes vallomásaival.
- Ne mondjon ilyet. Hiszen ön az egyetlen fuvallat, melyet oly mélyre szívtam tüdömben, hogy nincs a vihar, mely tovafúhatná. Hogy van íze.. van e tapintása a szerelemnek, azt most..
- Fejezze be kérem! Én már csak egy vallomásra vágyom igazán. --------
- Mi lenne az?
- Ohh.. arra holnapig várni kell.. s mily hosszú is lesz ez az éj..
- Hát látni kíván holnap is?
- Önt? Óhh nem. Csupán a füleim óhajtják e vallomást.
- Mit kíván? Mit súgjon az a vallomás?
- Igazán akarja tudni?
- Ez minden vágyam..
- Hát jó.. legyen ha úgy kívánja..
- Mondja már, mert megöl a kétség!
- Hogy mi van a Magyar Péter szalagjain..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése