Réges-régen, mikor még az ember nem feledte el, honnan jön az étel, s tisztelte mindazt, mi él és lélegzik, az állattartás nem csupán haszon volt, hanem felelősség is.------- A parasztgazda nem csupán gazda volt, hanem pásztor is, őrzője a rendnek, mi a Teremtés óta fennáll. Az állat a portán nem dísznek volt, nem játékszernek, s nem is gyárként működött, hanem élőlény volt, társa a munkában, kenyéradója az embernek. Tudta, hogy ha jószága jól él, akkor ő is jól él.-------
A tyúk az udvarban nem ketrecbe zárva kaparta a földet, hanem a portán járt-kelt, csipegette a magot, porfürdőzött, és a maga rendje szerint élt. A disznó nem betonon horkantott egész nap, hanem dagonyázott, túrt, ahogy azt a természet elrendelte. A juh nem a karám sarkában ácsorgott, hanem legelészett a domboldalon, széllel, fűvel cimborált.-------
Az állatjólét nem pénz kérdése. Nem papírokon múlik, nem rendeletek szabják. A jó gazda tudja, hogy az állatot nézni kell. Látni, ha baj van. Hallani a hangjából, ha fáj valami. Érezni, ha nincs rend. S nem hagyni. Mert aki állatot tart, annak kötelessége van. Napról napra, évszakról évszakra. Nem csak akkor, mikor hasznot hoz, hanem akkor is, mikor csak él, mikor csak létezik.------
S ha majd újra eljön az idő, mikor az ember a földön jár, nem a boltok polcain, akkor talán megint érteni fogja.
Az állatot nem elég birtokolni. Érteni kell. Szeretni. Mert az állatjólét nem más, mint a természet rendje, amit ha megtartunk, minket is megtart.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése