2023. április 16., vasárnap

DOGS CHOOSE THE EXACT PLACE AND TIME OF THEIR DEATH.

A KUTYÁK MEGVÁLASZTJÁK A HALÁLUK PONTOS HELYÉT ÉS IDEJÉT.--- A kutyák megválasztják, hol és mikor halnak meg – állítja Nancy Mello connecticuti médium. Úgy véli, hogy egyes négylábúak „őrangyalokká” válnak a mennyben, míg mások reinkarnálódnak a földön. A 40 éves Nancy Mello azt állítja, kommunikálni tud elhunyt szeretteivel, sőt, házi kedvencekkel is. A Mirror-nak nyilatkozva azt mondta, a kutyák pontosan megválasztják haláluk helyét és idejét. Sőt, választhatnak, hogy a földön reinkarnálódnak, vagy „őrangyalok” lesznek a mennyben. „A háziállattok nemcsak egyszerűen tudják, hogy mikor halnak meg, de meg is tervezik azt. Minden állat különböző, és megvannak a maga vágyai és igényei. Egyes állatok az utolsó napjukat szeretnék a napon tölteni, mások szeretnék még egyszer, utoljára elfogyasztani kedvenc ételüket. Bár a gazdáik ezt szomorú eseménynek tartják, az állatoknak ez nagyon fontos lépés, ezért sokan a kedvenc fájuk mellett szeretnének meghalni, esetleg úgy, hogy közben a kedvenc zenéjüket hallgatják. Mások jobbszeretik, ha azok, akiket szeretnek, végig mellettük vannak” – mondja Mello. A nő azt állítja, már kiskorától kezdve képes kommunikálni az állatokkal, így sokat megtudott az életükről, de arról is, hogy mi történik velük haláluk után. Azt mondja, az a legnagyobb megtiszteltetés a számára, ha segíthet átkelni egy állatnak „a szivárványhídon.” „Amikor a kutyák elpusztulnak, teljes nyugalmat éreznek, hasonlót ahhoz, amiről azok az emberek számolnak be, akiknek halálközeli élményben volt részük. Találkoznak azokkal az állatokkal, amiket életük során ismertek, a környékbeli macskától kezdve a játszótársaikig, sőt még a mókussal is, amit annak idején a parkban kergettek. Azok az állatok is várnak rájuk, amik korábban szintén kötődtek a családjukhoz. De olyan emberek is köszöntik őket, akikkel kapcsolatot teremtettek életük során, és akik a családjukhoz tartoztak” – mondja Nancy Mello. „Ugyanoda kerülnek, ahová mi, vagyis a mennyországba (vagy ahogy én hívom haza). Minden valaha élt állat és ember ott van, együtt játszanak és élnek. Bármi volt is az, amit az életben szerettek, ugyanazt folytatják a mennyben is” – mondta a médium. Nancy úgy véli, hogy az állatok dönthetnek arról, hogy a földön akarnak reinkarnálódni, vagy „őrangyallá” válnak a mennyben. „Általában (néhány kivételtől eltekintve) az állatok visszatérnek ugyanabba a családba, ahol korábban voltak” – mondta. „De ahelyett, hogy a reinkarnálódás mellett döntene, néhány állat inkább útmutatóvá válik a gazdája számára. Életed végéig vigyázni fog rád, mint egy őrangyal. Tanácsot ad neked, vagy a megfelelő irányba terel, ha nem jó úton haladnál.” A nőt arról is gyakran kérdezik, hogy az elpusztult házállatoknak hiányzik-e a gazdájuk, de erre ő azt válaszolja, hogy kedvenceink haláluk után továbbra is mellettünk vannak, csak éppen más formában. „Az az elképzelés, hogy hiányoznak nekik a gazdáik, arra utal, hogy nincsenek a közelükben, ami egyszerűen nem igaz. A házi kedvencek hallanak minket, amikor beszélünk hozzájuk, akárcsak az elhunyt nagyszüleink. Csak annyit kell tenned, hogy kimondod a nevüket, és meghallgatnak” – magyarázta Nancy Mello

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése