2023. április 25., kedd

BABA VANGA'S CREEPY PREDICTIONS...

Baba Vanga hátborzongató jóslatai… Baba Vanga hátborzongató jóslatai… …a jövőre nézve, ami nem túl rózsás! A „bulgáriai Nostradamus”. Így emlegetik korunk egy leghíresebb tisztánlátóját, akiről sajnos már csak múlt időben beszélhetünk, hiszen Baba Vanga 1996-ban, 85 évesen jobblétre szenderült. De még előtte volt szíves megjósolni a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat, a 2004-es pusztító szökőárat, és Barack Obama elnökké avanzsálását. Pedig totál vak volt. De vajon mi van még a halott asszony tarsolyában? Látnok közösség ezermestere avagy 5:1-ben Vangelija Pandeva Guscserova – azaz Baba – koraszülöttként született 1911. január 31-én a macedóniai Strumicában. 11 éves korában homokviharba keveredett és egy szerencsétlen baleset folytán elveszítette látását. Később viszont szentül meg volt arról győződve, hogy a látásáért cserébe a jó Isten egészen másfajta látással áldotta meg (én még így sem cserélnék vele). Mindenestre 16 éves korában kerültek felszínre látnoki képességei, amiket úgy tudott a legjobban kifejezni nekünk „vakok” számára, hogy elmondása szerint az események filmszerűen jelentek meg a szemei előtt. Észbontó pontossággal volt képes megjósolni az eseményeket. Önmagában véve már ez is elég a szájtátáshoz, de Baba még ezenfelül is képes volt egyéb kunsztokra. Képes volt az állatokkal, növényekkel, szellemekkel is társalogni és gyakorta, mások számára érthetetlen nyelven beszélt. Amolyan univerzális látnok volt. Lehet benne valami, mivelhogy több ember is azt állította, hogy hallották elhunyt szeretteik hangját Baba közelében. Baba anno azt mondta, hogy a holtak nem mindig ugyanúgy néznek ki, mint általában az emberek. Sok esetben alakokat, formákat öltenek magukra aszerint, hogy milyen nagy volt az intellektusuk. Minél értelmesebb egyének voltak, annál fehérebb és tisztább a szellemük. Természetesen még mindig nem merülnek ki ennyiben a képességei, ugyanis ha felkérték, képes volt megtalálni az eltűnt embereket. Foglalkozásom címere: Jósasszony Eleinte a helyieknek jósolt, de mivel nem meglepő módon meglehetősen sikeres volt, egész Európa felfigyelt rá. Rövidesen már a bolgár állam hivatalos jósnője lett és még állami fizetést is kapott! Ezt azóta mégis mely jósnő mondhatja el magáról?! A menet a következő volt: a jóslásért az államnak kellett fizetni. A bolgároknak 10 levába (1600 forint) került, a külföldieknek pedig 50 dollárba. Kicsengették a pénzt és utána akár fél évet is várniuk kellett, mire sorra kerültek Baba Vanga színe előtt. A becslések szerint Baba Vanga legalább 100 millió dollárt keresett az állam pénztárcájának. Szinte mindennap kígyózó tömeg állt a háza előtt, több évtizeden keresztül és nem egyszer fordultak hozzá fontos és híres személyek is. A beteljesülésre váró próféciák 20 éve, a halála előtt, egy igencsak baljós jövőt jósolt Európának. Kapaszkodj meg a karfádban, mert Baba szerint bizony egy “nagy muszlim” háború vár ránk, ami elvileg 2010-ben kezdődött el. Valóban, gyanúsan ekkor indult be egy egész Közép-Keletet és Észak-Afrikát érintő tüntetéssorozat, az ’Arab Tavasz’. Baba Vanga kerek-perec kimondta, hogy ennek a háborúnak a vége rettenetes következményekkel fog járni. Az arabok átveszik az uralmat Európában 2043-ra majd Rómában megalakul a kalifátus, egy feudális rendszer, ami a legtöbb muszlim ország államformája. Persze az Iszlám Állam napjainkban is jelentős veszélyforrást jelent Európára, meg mondjuk úgy az egész világra… Kína lesz a világ vezető gazdasági nagyhatalma. (Feltöltés folyamatban…) 2033-ra leolvad az Északi sark jege. (Ezzel is igen jól haladunk!) A század közepétől új korszak elé nézünk. Ekkor a világgazdaság felvirágzik és megszűnnek a tömegkatasztrófák. Ezer év béke és jólét köszönt be és az emberek a fénysebesség tízszeresével fognak utazni a világűrben. Hurrá! 1979-ban azt jósolta, hogy 2125-ben az emberiségnek sikerül kapcsolatot teremtenie az idegenekkel, és a kapcsolatfelvételt meg a jelek értelmezését a magyarok végzik majd. Milyen jó lesz akkor magyarnak lenni! Olyan 4000 körül vége lesz a Vízöntő korszakának, 7000-felé pedig már meghódítjuk a világűrt. De kár, hogy addigra már nem leszek itt, hogy csekkolhassam! Végül megerősítette a Bibliában megírtakat, tehát kis türelem, nemsokára érkezik az Apokalipszis és Krisztus is. Mindezek után 1996-ban a szófiai kórházban augusztus 11-én tüdőrákban elhunyt és végrendeletében azt kérte, hogy házából legyen múzeum.------- A beigazolódott jóslatok 1940: a hazájában háború tör ki. Jugoszláviát és a falut, ahol lakott tényleg lerohanták a németek a magyarokkal együtt 1941-ben.----- 1942 áprilisában óva intette II. Borisz bolgár cárt, hogy minden augusztus 26-án vigyázzon magára. 1943. augusztus 26-án Borisz a merénylők áldozata lett.----- 1950-ben azt mondta, hogy “a hideg területek meleggé válnak és a vulkánok felébrednek”. Egy hatalmas árról is beszélt, ami városokat és embereket fog elsodorni. Ezt egyesek a 2004-es cunaminak tudják be.------ 1968 januárjában Prágát emlegette, meg valami akváriumot, amiben „őrültek fognak halászgatni”. Augusztusban a varsói szerződés seregei vonultak be Prágába.------ 1980: Kurszk víz alá kerül a század végén. Ha nem is maga Kurszk, de az azonos nevű tengeralattjáró valóban elsüllyedt.----- 1989: „2001 szeptemberében amerikai testvérek halnak meg vasmadarak támadásától és patakokban ömlik majd az ártatlanok vére.” Azt is előre látta, hogy az USA 44-dik államelnöke afro-amerikai lesz. Biza, ez volt Barack Obama. Ugyanakkor hozzátette, hogy Ő lesz az utolsó elnöke az államoknak… akkor kicsoda Trump?----- Továbbá látta előre Indira Gandhi és Diana hercegnő tragikus sorsát, de még a csernobili katasztrófát és a Szovjetunió szétesését is. A kutatások szerint 85 %-ban igazolódtak be a jóslatai, a maradékot meg nem értelmezhetőnek találták. Ezek szerint, ha figyelembe vesszük az előbb felsoroltakat, kimondhatjuk, hogy erre rápacsáltunk?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése