Mint nélküled, pont annyira
Innentől már nem hagyja el
Több panasz a számat,
Némán ül ki szemeimben
A mérhetetlen bánat.
Lelkem szenved, s mégis
Több törődést nem vár,
Belőled, mint nadrágtérd,
Rég kikopott ez már.
Némán élem ezt a börtönt,
Életem végét várva,
S bár minden percben elragadna
Érzelmeim árja,
Tehetetlen állok immár,
Lábamon a béklyó,
S kősziklaként velem lenni,
Nem értem, hogy miért jó.
Tán csak hittem, hogy minden szép,
Biztos elképzeltem,
Vagy akkor még valamit
Biztos jobban tettem.
S megeshet, hogy te változtál
Vagy mindig ilyen voltál?
Nem így élsz a tudatomban,
Elrontanod oly kár!
Írhatnék most ódát,
Szerelmes verseket,
De folyton csak sírok
Nagy, kövér könnyeket.
Többé nem vagy fontosabb,
Mint minden saját dolgom,
Mint nélküled, pont annyira
Vagyok veled boldog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése