2013. november 13., szerda

SZÖSSZENETEK A 68 ÉVEMBŐL

1953 novemberében születtem 2 lánytestvér mellé, harmadikként, fiúnak. egy kis faluban Szabolcsban, Fényeslitkén. Kiskoromban, 56-ban álltam a házunk kerítésénél és hallottam a bevonuló Orosz tankok folyamatos dübörgő zaját. Szüleim gazdálkodással foglalkoztak, és már 6 éves koromban voltam édesapámmal a katolikus templomtoronyban, tűzőrségben lovasszekérrel. A toronyból figyeltük nincs e tűz a határban és a faluban, a kilátás kisgyerekként lenyűgöző volt. Emlékszem a nagy telekre, télapóra,kántálásra,, az éjféli misékre, a minisztrálásra és a lovasszánunkra, amivel rokonlátogatásra is jártunk a szomszéd faluba. Az óvónénik, nagyon aranyosak voltak szerettem óvodába járni a mai kastélyba. Az iskolában számáborúzni jártunk ki, kerékpárral a tanárainkkal. a határba a Csepüshegyre és a Tiszához nagyon élveztük Majd gimmnáziumba, Nyiregyházára kerültem itt még akkor járt a villamos és a sóstói Krúdy szálló teraszán zenészek váltották egymást. Az ifiparkban még a Deep Purple együttes is játszott. Megismerkedtem Bari Lajos gitárossal a Nap együttesből, a Zenittel akik a Kossuthban és az ÉM klubban játszottak a gangesz parton. Bulik szalagavatók, koncertek ,mozik, stb Majd az első munkahely Záhonyban a MÁV-nál itt kaptam a hirt édesanyám haláláról.. A második munkahelyem 73 ban a GOV lett az olajtársaság jelenleg MOl RT sokszor voltam lent az akkori központban Siófokon, élveztem a Balatont, majd nősülés és család egy fiú egy lány és ma már 68 éves nyugdijas vagyok .

4 megjegyzés: