Október közepi szabadságomra kellemes őszi kirándulóidőt jósoltak. Ebből Észak-Olaszországba akartam néhány napot vonatozni, de végül csupán egyre volt lehetőségem, mert az ottani közelgő sztrájk fenyegetettsége miatt nem mertem tovább maradni. Délután az Agram (=Zágráb római kori neve) nemzetközi gyorsvonattal indultam 16-án és Zágrábon, Ljubljanán (=Laibach) keresztül a szlovén/osztrák határra 01:06 órakor 20 perc késéssel értem Jesenice (=Assling) városkába. A tiszta állomás aluljárójában figyelemre méltóak a falfestmények. Ebben az acélgyártásáról nevezetes Száva menti alpesi kisvárosban a fűtetlen váróterem hajnali 5 C fokában jól jött a termókardigán, mert innen csak 4:07 órakor egy kívülről förtelmesen összepingált motorvonattal folytathattam tovább az utamat Nova Goriciáig. Ez egy kettévágott város kisebbik szlovén oldala. Az állomásról kilépve az egykori drótakadályokat már régen felszámolták és így szinte nem lehet észrevenni, hogy a főbejárattól 20 m-re a 35 ezer lakosú olasz Goriziában (=Görz) vagyunk. Szlovéniának a schengeni egyezményhez történő 2007-es csatlakozásával a városon áthaladó határ elvesztette országokat elválasztó szerepét. Helyi járatú busszal jutottam el a 4 km-re lévő Gorizia Centrale állomásra, miközben az utcai fényektől megvilágított város szépséges történelmi épületeit csodálhattam. Emeletes vonattal először Venezia Mestre, majd hagyományosakkal Verona és végül Peschiera del Garda utaztam. Ez az erődváros Olaszország legnagyobb tava a Garda-tó délkeleti részén fekszik a Mincio folyó ölelésében. A kis óvárost átszelő muskátlikkal szegélyezett vízi útja Velencére emlékeztet. Hídjain és a várkapun bonyolódik le a mindennapi autósforgalom. Kikötőjében a bástyák tövében mediterrán fenyősor ad árnyékot a molón. Az órányi nézelődést menetrendszerinti autóbuszos utazással folytattam a még csodálatosabb Sirmione felé. Ez a Garda-tó déli partjának közepéből benyúló keskeny néhol 40 m-re szűkülő 2,5 km hosszú félszigeten fekszik. Északi harmadába csak egy víziváron keresztül lehet bejutni, ami vendégmarasztaló gyönyörével ámulatba ejti az idelátogatót. Pálmafák mindenütt és még néhol az itt nem honos banánfa is megél. Az óvárostól ligetes részen rövid sétával egy kénes termálfürdő mellett elérhetjük a szigetvégi magaslatra épült monumentális Grotta di Catullo római villa romjait. Az Alpok csúcsait enyhe pára takarta, így a panoráma innen nem volt olyan lenyűgöző, mint amilyenre vágytam. Az öbölben a sziklafenék valahol platószerűen látszódott és emelkedett ki. A napozók ezt kihasználták és a néhány centis vízben átlépkedtek a törölközőjüket leteríteni. Ezt és a hajóforgalmat egy padról figyeltem miközben jókat falatoztam. Visszafelé indulva újra járhattam Sirmione zegzugos sikátorait és rövid buszozás után pedig újra Peschiera del Garda utcáit. Veronai rövid állomási várakozásom során három különböző romániai cigánybanda járta be kéregető körútját. Ausztria felé Dél-Tirolon keresztül jutottam Innsbruckba, ahol átszállva Grazig aludtam át az éjszakát. Steiermark tartomány keleti városkáját a háromezres Fehringet és a kolbászkészítésben világrekordot elért Brunn falut néztem meg mielőtt Magyarországra értem volna Szentgotthárdnál. A parányi vár és főtér állapota bizonyítja, hogy a múltat nagy tiszteletben tartják. Keszthely belvárosának ízléstelen felújítói példát vehettek volna innen. Bringás
Akiket valaha szerettél.
Már csak emlékek.
Egy töredezett fényképről.
Az idő múlásával meg fakulnak.
Elsárgult emlékek.
Fáradtan hullnak a feledés homályába.
Ha szenilis leszel.
Már arról sem fogsz tudni.
Réveteg gondolataid kuszaságában kutatod.
Elveszett önmagad.
A múltad tengerén keresed
a békesség szigetét.
Mint dühöngő öreg harcsa.
Úgy úszkálsz emlékeid örvényében.
Elfeleded gyermeki éned.
Kutatod, keresed.
De már tovatűnt.
Elszállt.
Az élet tükre a legjobb barátod
mert nem hazudik.
Szemében ott az igazság.
Haldoklik a tested.
Mely valaha oly` délceg volt.
Mára korhadt, kiszáradt.
Szemedben félelem.
S remegő kézzel ősz hajadba túrsz.
Ha felnézel az égre
aranyló glóriát reptet az esti szél.
A tied, drága barátom.
Nagy családban született 1943-ban11 testvér közül negyedikként, egy kis házban a falu közepén, édesapja sokáig mozigépész volt a faluban. Kitanulta a kőműves, burkoló mesterséget és nagyon sokáig Budapesten dolgozott és élt.Ezért is beszélt választékosan pestiesen és tájékozottan. Majd hazaköltözött, feleségével Évával Fényeslitkére, házat építettek itt születettek a lányai. A faluban szorgalmasam dolgozott, mindenkivel tisztelettudó volt és kedves. De megtörtént a tragédia, meghalt a felesége, a lányok hamar elhagyták a szülői házat, igy magára maradt. Az Éva testvérével tartotta a kapcsolatot akit rendszeresen látogatott betegsége miatt is. Aki csak tehette megpróbált segíteni rajta, rendszeresen eljárt kávézni a helyi üzletbe ahol már családtagként kezelték És egy nap az ebédhordók találták meg az ágyban fekve ,mentőt hívtak hozzá de sajnos párnap múlva meghalt Nyugodjál békében!
Tegnap meglátogattam a helyi idősek otthonában(kellemes meleg és tisztaság fogadott, a barátomat, sokat beszélgetünk) és egyik ismerősömet. Az ismerősömnek(82) mindkét lábát amputálták, ennek ellenére vidám és vicces volt tele élettel, humorral .Nagy szeretettel beszélt lányáról aki nap mint nap meglátogatja, mindig meglepi kedvenc ételével, gondoskodásával. Megmutatta hogy hittel és szeretettel minden helyzeten úrrá lehet lenni és el kell fogadni amita sors ránk mér. SOK ÉLETTAPASZTALATOT lehet tőlük tanulni. Majd elköszönve tőlük elgondolkoztam talán nemsokára lakótársak is leszünk, mert az élet kiszámíthatatlan.
1953 novemberében születtem 2 lánytestvér mellé, harmadikként, fiúnak. egy kis faluban Szabolcsban, Fényeslitkén. Kiskoromban, 56-ban álltam a házunk kerítésénél és hallottam a bevonuló Orosz tankok folyamatos dübörgő zaját. Szüleim gazdálkodással foglalkoztak, és már 6 éves koromban voltam édesapámmal a katolikus templomtoronyban, tűzőrségben lovasszekérrel. A toronyból figyeltük nincs e tűz a határban és a faluban, a kilátás kisgyerekként lenyűgöző volt. Emlékszem a nagy telekre, télapóra,kántálásra,, az éjféli misékre, a minisztrálásra és a lovasszánunkra, amivel rokonlátogatásra is jártunk a szomszéd faluba. Az óvónénik, nagyon aranyosak voltak szerettem óvodába járni a mai kastélyba. Az iskolában számáborúzni jártunk ki, kerékpárral a tanárainkkal. a határba a Csepüshegyre és a Tiszához nagyon élveztük Majd gimmnáziumba, Nyiregyházára kerültem itt még akkor járt a villamos és a sóstói Krúdy szálló teraszán zenészek váltották egymást. Az ifiparkban még a Deep Purple együttes is játszott. Megismerkedtem Bari Lajos gitárossal a Nap együttesből, a Zenittel akik a Kossuthban és az ÉM klubban játszottak a gangesz parton. Bulik szalagavatók, koncertek ,mozik, stb Majd az első munkahely Záhonyban a MÁV-nál itt kaptam a hirt édesanyám haláláról.. A második munkahelyem 73 ban a GOV lett az olajtársaság jelenleg MOl RT sokszor voltam lent az akkori központban Siófokon, élveztem a Balatont, majd nősülés és család egy fiú egy lány és ma már 68 éves nyugdijas vagyok .
Várni.
Várakozni.
Valamire, ami sosem történik meg. Amit csak Te szeretnél, amire csak Te vágysz és senki más.
Hitegetni, áltatni magad, miközben a másik vígan él és ha eszébe is jutsz, csak egy kósza emlék maradsz.
Miért?
Mert sosem szeretett igazán!
Ne várj... csodát! És eltelik egy hónap és kettő és három... és nem érted mi van, mert már megbékélhetett volna, már hívhatna már jöhetne. Miért nem keres? Hát nem volt olyan nagy a baj! Szeretett, nem? Vagy csak te hitted, hogy szeret? Te akartad azt hinni?
És akkor meglesed, megnézed a közösségi oldalon. Jé, milyen jól van, megint bulizott, megint lett egy lányismerőse, megint, megint, megint... és most már párkapcsolatban van..... De hát hogy, ha egyszer szeret? Hát úgy, hogy biztosan "felejteni" akarja, ami köztetek volt, de majd jön, csak még kell idő... még pár hónap...
És a pár hónapból lesz fél év és aztán egy év és aztán másfél év.., és már minden létező, nem létező ismerős mondja: "Ne várj már, hát nem látod, nem kellesz neki?" vagy "Te mit tanácsolnál magadnak, ha más várakozna így? Biztatnád?" Mire én: "Nem, azt mondanám, ne várjon arra, aki ennyire nem akarja..."
Mindenkinek, aki hosszú idő óta várakozik, mindenkit, akit nem keres a "szerelme", a "másik fele", arra biztatok: Ne várjon a csodára!
Ha eltelik 2-3 hónap és semmi hír, üzenet, semmi névnap, szülinap vagy karácsonyi puhatolózás? Semmi "mizu", akkor hagyja!
De ami még fontosabb:tisztázzátok le! Ne száz sms-t vagy levelet, nem kell zaklatni senkit. Le kell tisztázni a dolgokat! Egyszer megkérdezni, megbeszélni. Jobb egy biztos nem, mint a bizonytalanság.
Ne bánts, gyötörd magad és FŐLEG ne leskelődj az interneten, mert tönkreteszed magad! Tanulj az én példámból! Elvettem saját magamtól másfél évet és nagyon sok nála jobb férfit hajtottam el csak azért, mert vártam.
Egy ölelést, csókot nem kaptam, míg végül saját magamtól rádöbbentem, ez az illető magasról tesz rá, hogy vagyok. A lelkemre, a szívemre. Eljátszott egy szerepet, csak hogy ingyen nőhöz jusson, én meg minden pillanatát csodaként éltem meg.
Nagyon sokat ártottam magamnak, leépítettem magam kis önbizalmát, minden utánam lévőt felmagasztaltam: "Ők jobb nők, értékesebbek, velük azért van. Én vagyok a kevés, a buta, a csúnya, a minden ..." Magam a porba, földbe döngöltem. Nem, ezt nem szabadott volna...
Annyira jó, hogy rájöttem még ha ilyen fájdalmas áron is, hogy ne bántsam magam és egy nagy levegővel engedjem el ezt a buta, értelmetlen várakozást. Nagyon szeretnék segíteni ezzel az írásommal azoknak, akik ugyanígy vagy hasonlóan gyötrődnek.
Ne tegyétek! Ne akarjatok hókuszpókuszt, szerelmi kötést és ne lessétek a közösségi oldalon! Ne!
Az igazi szeretet jön, megtalál, akar rólad tudni. Ne alázd meg magad, ne bántsd magad és főleg ne akarj a nagy Ő-je lenni annak, akinek csak futó, kósza kaland voltál..
Ma már sokan közülük egyedül maradtak, elveszítették párjukat, szülőiket, akik már odaát vannak vagy elváltak, mások már nyugdíjasok lettek. A sors próbatétel elé állítja őket, a gyerekek felnőttek, kirepültek, külföldre mentek dolgozni, ott marad az addig élettel nyüzsgéssel teli lakás, a sok emlékkel, magas rezsi költséggel. Meg kell birkózni a magánnyal, egyedül léttel, amit különböző közösségi oldalakon igyekeznek feloldani. De az unokázás is sokat segít a helyzeten, lekötik a nagyit és tanítják skype-olni, netezni. Sokaknak életmódot, munkahelyet kellett váltani, új kihívásoknak kell megfelelni. Vannak, akik távol a családtól külföldön dolgoznak, próbálkoznak több, kevesebb sikerrel. A távollét azonban sok helyen váláshoz vezet, és el kell adni a házat, ami sajnos több hetet, hónapot is igénybe vesz, meg kell osztani egy élet munkáját, ami nem kis fájdalom, de lépni kell. Keresni kell albérletet vagy más megoldást, a helyzetre. Már sajnos sokuknak az egészsége is megromlott és a drága gyógyszereket, kezeléseket is fizetni kell. Ezért gondolkodjunk el fiatalként és támogassuk szeretettel odaadó gondoskodással szüleinket, hiszen Ők is ezt tették, míg felneveltek bennünket..
