BREATH

LÉLEGZET Kapcsold le a csillagokat, kezeiddel simogasd végig a testem köré nyújtózkodó meztelen éjszaka árnyékát. Érezd, ahogy lassú mozdulattal előhívom szívem sötétkamrájából a holnapba szeretkezett álmaink fényben forgó sziluett táncát. Pihenj meg lelkembe fáradt lelkeddel, fészkelj illatomba, érintésembe. Bújj hajam közé, szeress úgy, ahogy még nem szerettél. Látod, ránk hajlik az estfény, nem enged, szelíden szorít a pillanat. Most jó ez a bilincsre vert sóhaj. Arcom kezed közé temetem, füledbe suttogok. Akarlak. Vágylak. Ujjaiddal utat rajzolsz, lágy ívű hajlatok köré átjárót, lentek és fentek közé édes hullámokat, száddal finom tavaszi szélzúgást játszol. Velem zuhansz oda, ahol éppen álmodom. Felemelsz, elrejtesz, simogatásoddal betakarsz, lüktető hangokká bomlik csendünk. Bőröd alá költözöm, csupasz szíved alatt ringnak a szavak, hallgatlak, tanullak, míg a szemérmetlen est árnyékunkra olvad.---- Belélegzel, kilélegezlek…--- Öledbe fészkelem magam. Ártatlan bűnöddé vetkőztetsz, és én, feloldozlak minden sóhajomban. Megbocsátható vétkem vagy, míg térdre nem ereszkedik a kócos hajnal horizontján a buja nap. Akarsz. Vágysz. Ajkad ajkamra tapad, szemem szemed mögé lát, végtelen út, vakító fénysugár. Felfedezel, megforgatsz, megfordulsz. Tíz körmöd tépi húsomat - édes fájdalom. Tested testemre fonódik, nem engedsz. Sajdul a szó, szűkül a tér, fogy a levegő. Gyönyörbe hajszolod vérem, szomjazol, éhesen elmerülsz bennem. Nincs kapaszkodó, eggyé válva szerelmesedünk a csillagokig. Forog a világ, zuhan az ég, az idő végtelenné csendesül. Még zihál bennünk a gondolat, de már nincsenek titkaink, levetkezett minden érintés, minden hang. Arcunkra kúszik az álmosodó fény, lélek-mély képzeletem ülj körém, adj levegőt, még. Ne szólj, csak a csönded hozd el holnap is. Belélegezlek, kilélegzel…---