WHO IS AN ALCOHOLIC?

Ki is az alkoholista? Sokat gondolkodom mostanában ezen, egyrészt nagyobbik fiam jövőjével kapcsolatosan, és egyáltalán, az elmúlt 3-3 és fél év alatt átéltek, megtapasztaltak miatt, „alkoholizáló kamasz” édesanyjaként. Ki is az alkoholista? A neten több alkalommal rákerestem az alkoholizmusra, alkoholfüggőségre, hogy mit is takarnak ezek a kifejezések. Egészen végletes meghatározások vannak különböző szakemberek elméletei szerint… Vannak olyan elméletek, amelyek szerint már a naponként, bármilyen csekély mennyiségben alkoholt fogyasztó embereket alkoholfüggőnek tekintik, amennyiben valaki minden este várja már, hogy megihassa az – akár csak - egy pohárka borát. Ha hiányzik neki, ha kimarad ez a „rituálé” - vagy, mindegy, hogy nevezzük -, már vannak szakemberek, akik az illetőt alkoholfüggőnek minősítik. (Akkor most az összes francia, akinek hozzátartozik az étkezéséhez egy-egy elfogyasztott finom könnyű bor, az mind alkoholbeteg?) Beleolvastam egy fórumba is, ahol egy huszonéves fiatal kérdezi a szakembert, hogy alkoholistának számít-e ő abban az esetben, ha hétköznap soha nem iszik egy kortyot sem, viszont MINDEN hétvégén elmegy a haverjaival, és akkor bepiál rendesen, tulajdonképpen részegségig. Aztán utána egy hétig megint egy kortyot sem. Erre azt válaszolta a szakember, hogy próbálja ki, amennyiben meg tudja állni legalább egy évig(!), hogy nem iszik egy kortyot sem, akkor még nem az alkohol rabja, ellenkező esetben igen, ez is alkoholizmus. Ettől (is) tátva maradt a szám… A férfiak nagy hányada otthon, esténként megiszik egy vagy két sört, vagy bort, nem az alkohol okozta „mámor” miatt, hanem egyszerűen mert jólesik pl. egy sör. Ez is függőség? És akkor most rátérnék a gyermekemet körülvevő FELNŐTT közegre, illetve hát a művészekre, művésztanárokra, előadókra, énekesekre, stb. Mint köztudott, ezek az emberek azok, akik szinte napi szinten isznak, jobb esetben a nap végén. Elképzelhető, hogy milyen megfeszített idegi és szellemi munka van mögöttük, előtte 20 perccel még a színpadon álltak, százak-ezrek tapsoltak nekik, vagy éppen próbáltak valami fellépésre, és ezek után az alkohollal vezetik le a feszültségüket. Vannak köztük azok az "alkoholizálók", akik csak este, a fellépések után, tehát a nap végén "lazítanak" ily módon. Őket hívják „társasági alkoholistáknak”, tehát soha nem isznak egyedül, de majdnem mindig van alkalom, ami miatt este be lehet ülni egy-két-há-négy-öt sörre/borra/rövidre/stb. Ebben én abszolút semmi kivetnivalót nem találok.... Az, hogy a legnagyobb művészek (tanárok, tudósok, professzorok, vagy akár bármi más munkát végzők stb.) napi szinten rengeteget isznak, addig nem gond, amíg mellette el tudják látni a feladataikat. Aztán vannak a "problémásabbak", akik már napközben is isznak, illetve akár azzal indítják a napjukat, na az már gázosabb..... Tőlük már nem várható el az érdemi munka... Nem hiszem, hogy mindenki eljut ide, rengeteg ismert, vagy ismerős ember van, aki majdnem minden nap fogyaszt alkoholt, DE CSAK A NAP VÉGÉN, esetleg jó nagy mennyiségeket is, mondjuk több évtizede már. És másnap reggel folytatja a próbáit, munkáját tovább, normálisan, precízen, elhivatottsággal. Sokat töprengtem ezen… , és én arra jutottam, hogy számomra az az alkoholista, aki már reggel, vagy délelőtt, vagy munka helyett a pohár után nyúl, egyedül is bármikor „megissza a magáét”, esetleg agresszív, kötekedő, vagy ellenkezőleg, visszahúzódó, depressziós lesz. Lehet, hogy pár éve még egész másképp gondolkodtam ez ügyben, és talán az „életbenmaradás-ösztönöm” az, ami átalakította a gondolkodásomat. Mindenesetre azt hiszem, nem elítélendő az a felnőtt (ÉS MOST HANGSÚLYOZOM, FELNŐTTEKRŐL ELMÉLKEDEM, mivel az egyetemisták még nem felnőttek, és különben is, ez az a korosztály, aminek a legnagyobb százaléka kocsmázik esténként, és mégis elenyésző hányaduk folytatja később is ezt az életmódot), aki esténként elsörözget/borozgat a barátaival, akár egy kisebb „mámor” kedvéért, magáért az ellazulásért… Nem vagyok álszent, mi is vermutoztunk, stb. fősulis korunkban, az összes haverom, voltak köztük, akik „durvábban tolták”, aztán szépen az évek múlásával konszolidálódtak egy újfajta élethez. Ami még tényleg érdekes e témában: vannak olyan ismerőseink, kollégáink, akik rendszeresen, és nem keveset isznak, és vannak olyanok, akik szinte SOHA SEMMIT. És a döbbenet: az „ivós” ismerős, aki úgymond végigitta az életét, jóval fiatalabban, jobban néz ki az absztinensnél (50-60 közötti emberekre gondolok most), életerősebb, energikusabb, ja: és vidámabb. Míg az absztinensnek „megvan a maga véleménye” a kollégáról, merthogy „egy piás…” Elképzelhető, hogy a „híres emberek” a stressz leküzdése miatt isznak, és akkor máris pszichés problémával állunk szembe. De ha ezek az emberek pszichésen „rendben lennének”, nagy valószínűséggel (szinte biztosan) nem tudnának olyat alakítani, muzsikálni, előadni, játszani.