Meglátom nagymama képét... életre kel bennem a múlt.
Juliska mama jutott eszembe most...a derékig érő hullámos ősz hajával, amit kibontva nagyon ritkán láthattunk...emlékszem arra a nyári hajnalra, amikor a verandára besütő napsugarak ragyogó fényében fésülködik...ez szertartás volt...széles mozdulatokkal húzta a fésűt a bámulatosan hosszú hajában. Percekig tartott, közben nézett maga elé valami különös tudatállapotban.
Amikor alaposan kifésülte jobbról, balról, akkor kettévette és gyakorlott mozdulatokkal két ágba fonta be. A kifésült hajszálaival zárta le a fonatokat és két hajtűvel koszorúként tűzte fel a feje tetejére.
Gyönyörűnek láttam mindig nagymamámat...szappannal mosta az arcát, ez volt az összes illatszer, amit használt.
................................................................................
Nyolcvanéves elmúlt már, amikor arra kért: -Diácskám! Vágd le a hajamat, nem bírom már fésülni, nem bírom felemelni a karomat...
Nem vágtam le...onnantól kezdve én fésültem a haját.
Lassan fogyott el belőle az élet. Napról napra gyengébb lett. Orvoshoz nem járt. Ha megfázott is teázgatott és kivárta türelemmel, amíg elmúlt a betegség...soha nem siettetett semmit. Az elmúlást is elfogadta.
Anyukámmal virrasztottunk a közelében, a gyermekeim pedig békésen aludtak a másik szobában.
Emlékszem péntek este volt, amikor örökre lezárta szemeit. Itthon...
Szépen megigazítottam a koszorúfonatát, kendőjével bekötöttem a fejét és szélesre tártam az ablakot az ágya mellett...Az októberi éjszakában megnyugodva tért meg a lelke teremtőjéhez, ezzel nyugalmat hagyva hátra nekünk is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése