2023. március 18., szombat

EXPERIENCE IN A PRIVATE PRACTICE.

ÉLMÉNY EGY MAGÁN RENDELŐBEN. Tegnap elmentem egy magánrendelő kardiológiájára. Érdekes dolgokat tapasztaltam harmincezer forintért. Tegnapra kaptam időpontot egy magánrendelőbe, mert a szívemmel valami nincs rendben és nem akartam egy hónapot várni az illetékes állami rendelőben. Gondoltam a szívproblémám fontos annyira, hogy harmincezret rááldozzak, főként hogy meg volt az elképzelésem az okokról, de szerettem volna egy orvossal konzultálni. Én kis naiv. Szóval a dolog jól kezdődött, egy fiatal, szimpatikus doktornő fogadott. Elmondtam, hogy néha zakatol a szívem, napok óta mérem a vérnyomásom, pulzusom, vittem a listát. Elmondtam, hogy magas a vérnyomásom, de megmutattam a szedett gyógyszereket is. Megcsinálta az EKG-t, a szívultrahangot. Minden rendben. Majd én próbáltam beszédbe elegyedni, hogy elmondjam, hogy szerintem szívideg,- mivel hetek, hónapok óta aggódom a férjem miatt, aki a szívével került kórházba. De a doktornő nem reagált, csak írt a számítógépbe két újjal, majd próbált nekem receptet nyomtatni. Vérhígítót! De nem sikerült neki. Ja és többször elmondta, hogy fogyjak le. Majd észrevettem, hogy idegesen nézegeti a faliórát. Már a következő pácienssel kellene foglalkoznia, mondta, majd ki fog kapni. Ne haragudjak, de írassam fel a háziorvossal a gyógyszert és már ment is az ajtó felé. A vizitnek vége volt. Ezt kaptam 30 ezer forintért. Egyébként érdekes módon egymásnak adták a kilincset a betegek. Fogászat, bőrgyógyászat, orr-fül-gége, stb. Nagy a forgalom. Van itt pénz! Tehát újra magamra maradtam a gondolataimmal, a félelmeimmel. Nem tudom mit tegyek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése