2023. március 5., vasárnap

ALIEN INVASION.

A NASA egy lehetséges idegen invázióról beszélt: borzalmas, mi várhat az emberiségre. A NASA szerint a földön kívüliek létének kérdése kulcskérdés lehet, már csak az emberi faj jövője, annak túlélése szempontjából is. Arra ugyanis semmilyen garancia sincs, hogy békével fognak érkezni, és hogy az emberiség ezt a kozmikus kapcsolatfelvételt egyáltalán túl fogja élni. Most ráadásul a NASA maga adott választ egy lehetséges földönkívüli kapcsolatfelvételre és egy esetleges invázióra. Tényleg meg vannak számlálva a napjaink? Az amerikai űrkutatási szervezet, a NASA kutatócsoportja szerint azért nem találkoztunk még földönkívüli civilizációk nyomaival az univerzumban, mert minél magasabban fejlett egy technikai civilizáció, annál inkább hajlamossá válik saját maga elpusztítására. A kutatócsoport prognózisa meglehetősen borúlátó, mert szerintük magát az emberi fajt is ez a veszély fenyegeti. Ha viszont egy idegen civilizáció képes a technikai fejlettség magas fokán is túlélni, akkor jó eséllyel összetűzésbe kerül egy másik civilizációval, amelyet leigáz. VAGYIS, HA IDEGENEK ÉRKEZNEK A FÖLDRE, AKKOR AZT ALIGHA BÉKÉS SZÁNDÉKKAL TESZI. Egyébként korábban maga Stephen Hawking, a világhírű elméleti fizikus professzor is ezt vallotta. Évekkel ezelőtt még halála előtt arra figyelmeztetett: Nem lenne szerencsés, ha az űrbe küldözgetett üzeneteink alapján ránk találnának, és a találkozás Kolumbusz és az amerikai őslakosok találkozójához lenne hasonló. Mint azt a történelemből tudjuk, az őslakosok nagyon ráfáztak arra, hogy a telepesek felfedezték a kontinenst. „Azt feltételezzük, hogy egzisztenciális katasztrófa várhat ránk is, ahogy társadalmunk egyre mélyebben fedezi fel a világűrt” – áll többek között a jelentésben. A tudósok ezzel azt akarják mondani, hogy szerencsére jó eséllyel mi magunk nem találunk rá más fajokra, mivel a fejlett civilizációk túl rövid ideig léteznek ahhoz, hogy kapcsolatba lépjenek velünk vagy másokkal. A kutatócsoport szerint az univerzum történetében már eddig is számtalan magasan fejlett technikai civilizáció létezett, azonban ezek mind kihaltak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése