Nem vagyok anya - remélem, hogy majd leszek, de még nem vagyok. Nem tudom milyen meglátni a hőn áhított két csíkot a teszten, nem tudom milyen először meghallani a kicsi szíve dobogását, nem tudom milyen egy apró életet hordozni magamban, nem tudom milyen minden erőmet összeszedve világra hozni őt. Nem ismerem az anyaság érzését. Olvastam és hallottam már, hogy milyen, de nem éltem át. Viszont tudom milyen keresztanyának lenni, erről szeretnék írni nektek.
Az unokahúgom meglepő hírrel állított be hozzánk. Odaszaladt édesanyámhoz, hozzábújt és azt mondta neki: „Mami, terhes vagyok. Mit csináljak?” Mivel egy futó kapcsolatból fogant a baba, sokat gondolkodott azon, hogy hogyan tovább, mihez kezdjen. Egyetlenegyszer talán még az is átfutott az agyán, hogy elvetesse, de szerintem komolyan sosem fontolgatta ezt.
A mi családunk egy nagy és összetartó család, nem volt kérdés egy percig sem, hogy mindannyian egy emberként állunk mellé. Így is történt, és elkezdődött a „családi babavárás”.
Néhány hét múlva unokahúgom megkérdezte páromtól és tőlem, hogy lennénk-e a keresztszülők? Gondolkodás nélkül mondtunk igent, és megtisztelve éreztük magunkat. Tudom, sokan azt mondják, hogy csak a pénz, az ajándékok miatt kérnek fel valakit keresztszülőnek, de ez nálunk fel sem merült. Mi nem álltunk/állunk valami fényesen anyagilag.
A terhességet végigkísértem, jártam az unokahúgommal vizsgálatokra, támogattam a terheléses vércukor vizsgálatnál, ilyesmi.
Éppen vizsgáztam aznap, mikor megmutatta magát a kisasszony az ultrahangon, emlékszem, majd kiugrottam a bőrömből, mikor jött az SMS, hogy kislány.
Teltek a hónapok, aztán 2006. március 3-án, több mint 24 órás vajúdás után világra jött a keresztlányom, Regina. A nevét tulajdonképpen én választottam.
Elmondhatatlan az a szeretet, amit az én kis keresztlányom iránt érzek. Igazából nem tudom megfogalmazni milyen, csak azt tudom, hogy nagyon erős kötődés. Nem találkozunk mindennap, de hetente legalább egyszer igen. Lehet, hogy vannak, akik ezt sokallják, de nekünk még nincs saját gyerekünk, és nagyon szeretjük őt.
Ha valamilyen ünnep van, bizony megpróbálunk derekasan kitenni magunkért, de előfordult már az is, hogy pl. a születésnapjára csak valami apróságot tudtunk adni, és ő nem követelőzött, szóba se hozta. Tudja, hogy mennyire szeretjük, és ő is szeret minket.
Olyan jó érzés, mikor találkozunk, és azonnal odarohan, ölel, ölel, és puszil. Nem vár semmit cserébe, még egy puszit sem, csak szeret.
Most négy éves, és nagyon okos, szép kislány, büszke vagyok rá. Azt hiszem pont ilyen kicsi lányt szeretnék saját gyermeknek is.:)
Olyan kíváncsi vagyok, hogy más keresztanyák is így éreznek-e? FAIRY
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése