2010. április 9., péntek

KORMORÁN KONCERT KISVÁRDÁN






A munkahelyemen barátom hívta fel a figyelmemet a koncertre,már délután három órakkor bementem Kisvárdára egy kedves zenész barátomat látogattam meg. Elbeszélgettünk (feleségével is,aki nagyon aranyos és közvetlen)a régi emlékekről és kicsit zenéltünk is gitáron,szintetizátoron,nagyon szép igényesen kialakított, kertjük van és egy teljes zenekarra való hangszer,combó,erősítő,dob gitárok,elektromos gitárok még hegedű is.Muzikális család fiai is zenélnek,félhatkor elköszöntem tőlük a koncert este hétkor kezdődött.A sportcsarnok előtt már gyülekezett a tömeg,nagyon sok volt a gyerek, ugyanis a koncertet családosoknak hirdették meg és ingyenes volt, itt még beszélgettem pár ismerősömmel. A zenekar tagjai a hátsó bejáratnál élvezték a szép napsütéses időt.Majd elkezdődött a koncert,a szervezők szóltak egy pár szót a rendezvény céljáról.A gyerekek tágra nyilt szemekkel és boldogsággal futkároztak a teremben nekik ez volt a legfontosabb. A zenekar hozta a formáját,jó hangulatot csináltak közelebb hívták a közönséget, a szinpadhoz és sorra hangzottak el a szebbnél szebb igényesen összeállítot felépített dalok. a zenekarról egy pár szót. A Kormorán egy folk-rock, etno-rock, nemzeti rock zenekar. 1976-ban alapította Koltay Gergely a formációt, amely a honi zenei életben elsőként ötvözte programszerűen a népzenei elemeket a nemzetközi rock muzsika stílusjegyeivel. A Kormorán az elmúlt több mint 3 évtizedben eljutott szinte minden európai országba, koncertezett a tengerentúlon, és több zenealbumot jelentetett meg külföldön. Az együttes koncertprogramjain kívül egy sor albumot készített pop énekeseknek, blues és rock sztároknak, valamint színészeknek. Megannyi színpadi mű, opera, valamint filmzene bizonyítja a zenekar sokszínűségét s alkotóerejét (Julianus, Honfoglalás, Sacra Corona, Trianon, A Költő visszatér, Elektra mindörökké, Zúgjatok harangok, A Megfeszített, A Napba öltözött leány). Ennek köszönhetően összesen már majdnem 100 albumot, hanganyagot és más hanghordozót adtak ki. A Kormorán első fénykora a 80-as évekre tehető, 2000 óta pedig másodvirágzását éli. Az ezredfordulóra ugyanis Koltay 8 elhivatott és invenciózus zenészt gyűjtött maga köré, még lendületesebbé, hitelesebbé téve a formációt. 25 éves jubileumi koncertjük alkalmával megkapták „A Magyar Szabadság” díjat, két esztendőre rá pedig Koltay Gergely munkásságáért átvehette a Mádl Ferenc köztársasági elnök által adományozott „Magyar Köztársasági Aranykeresztet”. Géczi Erika, énekes és akusztikus-gitáros, egykori kajak-kenu világbajnok Mr. Basary, akit ma már mindenki csak „Rocktorok” néven szólít. Tóth Renáta, esztergomi énekes Tagok Gáspár Álmos. hegedűs Kézdivásárhelyről Zsoldos Tamás, basszus-gitáros Nagy László, dobos Szabó Miklós, elektromos gitáron játszik Szűts István, billentyűs Koltay Gergely, dalszövegíró, töröksíp, fuvola, furulya A koncert nagyon sikeres volt,láttam egy nagyon szép fiatal lányt aki teljes átéléssel élvezte a koncertet az édesanyjával. A koncert végén,elénekeltük a Magyar és Székely himnuszt és szép emlékekkel távoztunk a sportcsarnokból,és indultunk haza, elgodolkodván azon amit a zenekar üzent zenéjével EMBERSÉGRŐL, HAZÁRÓL, MAGYARSÁGRÓL.

2 megjegyzés:

  1. Ajánlom blogomat Évának a koncert előtt beszélgettünk és egy igaz őszinte embert ismertem meg személyében

    VálaszTörlés
  2. Szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek, a csodálatos estéért és a zenekarnak a két vokalistának,gyönyörü hangjukkal,elkápráztatták a közönséget és a közvetlenségükért,az élményért.

    VálaszTörlés