2020. október 29., csütörtök

A KIS FEKETE KUTYA

Még neve sem volt, három évvel ezelőtt az őrök látták a monitoron,( bekamerázott terület) a munkahelyemen, meg áll egy autó és kiraknak két kiskutyát. Két napig várták a gazdit, de nem jött innentől vége a „gyermek” éveknek saját magukat kellett ellátni, nincs kutyamama. Reggelente láttam őket, kergették a varjakat, majd egy reggel egyiküket (a 4-es főútvonal itt van az üzem mellett) láttam holtan. A másik magára maradt már nem bízott az EMBERBEN ( ha, lehet annak nevezni) aki becsapta, elszakította kis megszokott helyétől, testvéreitől. Mamájától, kislány volt. reggel vittem kaját és letettem az árok szélére, másnapra elfogyott. Elhatároztam megszerzem a bizalmát, mivel amúgy is fogyni akartam odaadtam az ebédem (a kolegáim bolondnak tartottak) de nem tudtam megsimogatni letettem az ételt és megvárta, míg odébb megyek. Egy hideg esős napon láttam, nem jól van, a kis szemében bánat és akkor megtört, lassan óvatosan. oda tartottam, a kezem, egy kicsit vicsorított és hagyta, hogy megsimogassam, ölbe vegyem, reszketett, hoztam meleg tejet. Már alig vártam a következő napot hogy újra magamhoz szoríthassam, éreztem elnyertem a bizalmát, már ha kerékpárral mentem haza elkísért egy darabig. Már kis szemében csillogott a fény, boldog volt. Az üzemben ketté osztódott a társaság, egyik fele nem bántotta de volt aki megdobálta(kérdeztem mit ártott ő neked) ő csak egy korcs kutya jött a válasz. Soha nem jött be az épületbe és egyik napon megjelent az egyik szemére vak fiú kutya, mindig megosztotta az ételt a fiú kutyával, nagyon boldogan önfeledten játszottak és láttam gömbölyödik a kis hasa, mindennap ha tehettem megsimogattam ölbe vettem. És egy reggel kiskutya nyöszörgést hallottunk, lámpával bevilágítottam a rejtekhelyre és hét kis kutyust láttam(csak nekem mutatta meg a kicsinyeit) a többiekre vicsorított és morgott. Innentől beindultak a jók mindenki érezte segítenie kell, hozta a finom otthoni maradékot kis termetéhez képest ennyi kutyust szoptatni, nevelni első anyukaként nem kis feladat de az ösztönei dolgoztak Jöttek a munkatársak gyerekei simogatták a kicsiket, babusgatták, láttam boldog volt már Ő uralta védte a telepet az őrök is szerették éber ugatós volt. Igazgatói szemlén a szemle bizottságot is megugatta a hét kicsi, gyönyörűek voltak hófehérek, feketék, sikerült mindegyiknek gazdit keresni. És egy reggel nem találtam, mindenütt bekerestem, napokig kerestem, kerestem, éreztem valami történt(a rosszak szerint az volt a bűne hogy megfogott egy nyulat és nem Ők fogták meg hurokkal)., Egyik reggel korán mentünk kiküldetésbe a vállalati autóval, és látom ott jön átfázva, lefogyva 50 kilométert gyalogolt két hét alatt(AZ EMBER GONOSZ) mer tudta Ő ide tartozik. Felvettem és visszahoztam, de tudtam itt már nincs helye és elvittem egy új gazdihoz ahol nagy szeretetben él, gyerekek között, ( itt már első nap bement a lakásba, és új nevet is kapott) , mindennap munkába menet megsimogatom, hiszen Ő is szeretne tartozni valahová.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jól érzi magát az új helyen ,sok szeretet kap és a napokban lesznek kicsinyei már jó nagy a pocija.

    VálaszTörlés
  2. Megfialt a kisfekete húsvétkor, hat gyönyörű kiskutyát két fekete a lábukon kis fehér zokni,három barna hasukon és pofijukon fehér betét,egy teljesen hófehér. Nagyon drágák és a mami boldog!!!Már keressük a kicsik gazdiját.

    VálaszTörlés
  3. Ma meglátogattam,új fiú kutyus(szomszéd kutyája)barátja van nagyon boldogak!!

    VálaszTörlés
  4. Sajnos fialás közben elpusztult a kis fekete kutyus,nyugodjon békében.

    VálaszTörlés