IZZÓ CSEND FÉNYE A hajnal halkan kúszik fel az ablakon,
harmatgyöngyök gurulnak szét az avaron,
szél pengeti húrjait a reszkető fényben,
izzó csendfények zuhannak lefele az égen.
Odakint szél süvít, bent máglya lángol,
vágyunk egyre hevesebb tangót táncol,
szédítő vihart teremtesz forró testem köré,
zihálva sikít fel ajkamról a vad szenvedély,
majd rám hajolva kezeddel csitítasz, remegve
súgod…szeress…szeress még ... ne engedj el,
hisz szemed fényében saját vágyam látom,
leheletedbe burkolózom, bizseregve érted fázom.
Érzem betakar viharod és táncoló lángod,
kérlek, repíts fel még magasabbra!….kiáltom,
hol a gyönyör cseppjei arcomon csillannak,
ébren, alva, súgva, kiáltva, csak téged akarlak.
Tombolj, ne kímélj, járd velem e buja táncot,
a mámor sejtelmes fényébe lassú köröket rajzolj,
s mikor mellénk simul a hajnal osonó árnya,
testem megpihen rajtad, mint fáradt lepke szárnya.
Lehunyt pilláim mögött most sóhajod simogat,
így veszel el lélegzetemben, csendben, boldogan,
s a bíbor ég tovább hasad, a pirkadat ölelő karjában,
add a kezed, koppan a csend álmaink ablakában.-----
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése