Hallgatnak az angyalok---Kerestem dolgokat és találtam.
Kérdeznék most sok mindent, de már nincs kit. Szüleim az angyalok között vannak. Hiába kérdezek... onnan nem jön posta, SMS meg pláne nem. Ha kíváncsiskodtam volna...de lehet nem is kaptam volna választ a kérdéseimre. Ha figyeltem volna az "öregek meséire"... de a jelenlétemben soha egy elvétett szó sem esett a háborúban történtekről. Tabutéma volt.
Fiókban egy ismerős doboz.. ezt "otthon" láttam... Édesanyám kezében... Édesapám halála után... mikor jött át a hídon... és kivel... nem tudom. Kinyitom, mert jó tudni, miben mi található.
Elsárgult születési anyakönyvi kivonat, katonasági, házassági levél, útlevelek. Olvasgatom azokat amelyek hivatalos nyelven íródtak, de az eredetit ami postán jött apám szülővárosából nem értem. A papírok különös illata visszarepített 60 évvel ezelőtt történtekbe.-----
Nem akarom átírni a történelmet, pedig tudok dolgokról, amit a szemben álló felek a maguk ártatlanságának állítanak be. Ez ma is így van.
Hogyan is került édesapám a Szamos-parti szülővárosából katonaként orosz fogságba... ahonnan lelépett.... majd bevetésre küldték és a városunkban maradt.
Édesanyámra a gyárban talált rá.
Mikor is kapta meg az állampolgárságot?
Hogy került most haza?
Nehezen. Papír papír hátán, engedély, hívó és garancialevél. Nagykövetség, sorban állás... 20 év telt el honvággyal, könnyekkel. Levelek mentek és jöttek.
Most összeáll a kép egy része. Utazhat-----
Először a szülővárosába vitt minket a gőzös a bátyjához, majd a közeli faluba két nővéréhez, ahol a főtéren ma a nagybácsim szobra áll. Végül a Havasokba a húgához és a nővéréhez. Ott volt az igazi! Minden percére emlékszem.
Lassan haladt az autóbusz, de ez a 10 éves gyereket nem igazán izgatta. Az ismeretlen tájban gyönyörködött, az átölelhetetlen vastag fákban az alattuk elterülő páfrány mezőben. Ilyen sok? Otthon csak 2-3 bokor van a barátnőmék udvarában. És ez a kavicsos mederben folydogáló patakocskának mi lehet a neve?
A 10 éves gyerek én voltam.-----
Édesapám talán olvasott a gondolataimban és váratlanul megszólalt: -"Ez a Tisza". Ő ismerte a tájat, mert valamikor járt erre. Most sok év után hazahozhatta a családját . Mennyi is az a sok? Csak húsz év. Ő most 40 én 10.
És most itthon van, mégis folynak a könnyek, de ezek nem a fájdalomé ezek örömkönnyek.
A meseszép Kárpátok! Kirándultunk Tinódi és Kenyér gombát szedtünk. A "csokis kalapúakat" nenám megszárította és egy jó nagy szatyorral át is mentettünk a határon. Ásványvíz forrásoknál oltottuk szomjunkat, Bernáthegyi kutyát simogattam. Legszívesebben hazahoztam volna a fenyőfákkal, forrásokkal együtt, de fele sem fért volna be az udvarunkba. Pancsoltunk a városszéli folyóban, ami csak térdig ért, de olyan erős volt a sodrása, hogy kunszt volt átsétálni a másik oldalra. Furcsa volt mert én a szelíd Tiszához szoktam. Akkor nem gondoltam volna, hogy majd a furcsa, kristálytiszta, gyors víz hozza le az én folyómba a 100 ezer köbméter cianidos, nehézfémes szennyvizet és átkozni fogom, pedig nem ő a hibás, hanem azok, akiket csak a pénz érdekel.
Egy feledhetetlen hónapot töltöttünk a világ tetején. Este értünk haza a Bukaresti gőzössel. Kedvem lett volna visszafordulni, mert köhögési rohamot kaptam az itthoni levegőtől. Lehetetlen volt, kezdődött az iskola.
Véletlenek nincsenek.
Évek múltán az a vonat, az a járat vitt a munkahelyemre, nem léptem át a határt, pedig szívesen visszamentem volna a világtetejére. Bejárni a helyeket ahová a gyökereim fele kötnek.-----
Én kerestem és találtam választ, sajnos nem mindenre. Édesapám nyugodt életet kapott egy idegen országban, biztosan kérte hisz itt a sok dohos papír. Ajtót nyitottak neki nagyapámék. Boldog házasságban éltek Édesanyámmal. Remélem békében nyugszik az idegen földben. Idegen föld? Hát nem, mert valamikor nem kellett útlevél ahhoz, hogy az ember fia hazamehessen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése