I REMEMBERED

ESZEMBE JUTOTT. Nem feledem mikor először találkoztunk évekkel ezelőtt még. Éreztem, hogy neked fáj valami és szóltam hozzád. Te vissza. Megértettük egymást. Majd ahogy teltek a napok,csak azon vettük észre magunkat, hogy nem bírjuk ki, hogy ne lógjunk egymáson. Hatalmasakat beszélgettünk, jóízűeket nevettünk, észrevétlenül fonódtunk bele egymás életébe.----- Tudtuk mindketten, hogy ez nem helyes, hogy nem szabadna,,,nem lesz jó vége,de nem tudtunk meglenni egymás nélkül..és én már akkor tudtam, hogy nem akarlak elveszíteni, mert Veled annyira természetes minden és annyira jó, hogy eddig még ilyen érzéseket nem tapasztaltam senkinél. Egyre mélyebbre merészkedtünk egymás szívébe és lelkébe . Sok szép ígéret, másiknak kedves szó hangzott el, és íródott le, kerestük , kutattuk , mivel okozhatnánk még örömet egymásnak. Összeszoktunk,,nagyon IS,,,, Én elkezdtem a mondatot, Te befejezted. Egy-egy hanglejtésből vagy egy-egy szóból tudtuk, hogy milyen hangulata van a másiknak. Imádtam azt az érzést, hogy ismerem minden rezdülésedet. Sőt, még azt is megéreztük, ha a másik éppen ránk gondol, ha hiányolják a kedves szavainkat....és alig tudtuk kivárni az időt, hogy ismét az öledbe üljek .------ Jó érzés volt, hogy szeretlek és Te viszont szeretsz bár tudtam, távol vagy , és soha nem leszünk egymáséi, és mi ennek ellenére mégis mindent megéltünk, amit egy szép emberi kapcsolatban meg lehet . De lassan jöttek a bizalmatlankodások, és bekövetkezett a legrosszabb, az elhidegülés....a közöny. Azért amit adtál nekem , az életed egy darabkáját, azt azért mégis köszönöm. Csak a következő sorok adnak némi vigaszt.: Sohasem veszíthetjük el,amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szerettünk, örökre a részünkké válnak. (Helen Keller) Csak remélni tudom, hogy Ő is így érzel felőlem .