NEFELEJCSSZIN KÉKSÉG.
Ha felkúszik a fény
az égbolt peremén,
nefelejcsszín kékség
csillog, ragyog felém.-----
Bizarr ez a látvány,
kedves, megnyugtató,
amely a lelkemnek
oly, sok reményt adó.------
Kellemes bársonyként
szinte körül ölel.
Érzem simítását,
amint felém közel’g.------
Ám, ha apró felleg,
vegyül e szépségbe,
eltűnik a kékség,
mit csodásnak véltem.-----
Összerezzen szívem
e nem várt fordulattól...
Napsütésre vágyom,
s nem csak hangulatból...-----
Oly súlyos felhőket
adott múltam, sorsom,
maradék létemben
vágyom, szűnjön gondom.-----
A lelkemben halkan
felszakad egy sóhaj:
Én édes Teremtőm!
Fordítsd sorsom jóra!------
Ám, hogy érdemlem e
ez isteni kegyet?
Biztosan eldönti
majd,- Ki - erről tehet…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése