Öreg szívem
Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,
sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.
Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?
Istenem még milyen feladatokat oszthat?
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, ki tudja, meddig bírja?
A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,
két szép gyermek, kiknek életet adtam.
S, most végre már nagymama is lettem,
kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:
Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?
Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?
Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,
amit csak kérsz én mindent megteszek!
Csak még egy kis időt adj énnekem,
nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, de talán még elbírja!
Tisztességgel elvégzem a munkám,
ott vagyok, ahol éppen szükség van rám.
Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,
elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr! Róna Katalin
Őszinteség
Sok téves hit van ezzel kapcsolatban, amiket nem egyszerű megváltoztatni.
Sokan gondolják magukról, hogy őszinték és elvárják, hogy mások is ilyenek legyenek. Ez az elgondolás inkább az igazmondással van kapcsolatban, vagyis ha én igazat mondok vagy az általam igaznak gondolt dolgot mondom, akkor az az elvárásom, hogy más is ezt tegye és ha lehet, akkor azt az igazat mondja, amit én hallani szeretnék. Ezzel meg is teremtődik a hazugság lehetősége.
Mivel az igazság kimondását nem mindig vagy egyáltalán nem vállalják az emberek. Természetesen az okok különbözőek. Pl.: Rossz fényt vet magukra, vagy megbántaná a másik embert (feltételezzük), talán titkolni való dologról van szó. A feltételezés igen ártalmas, mert legtöbbször félreértéshez vezet. Hiszen ilyenkor megpróbáljuk kigondolni, mit gondol a másik ember. De erről később!
Az őszinteséget sokszor összekeverjük azzal is, hogy ha valaki valami panaszát, bánatát vagy nem teljesült elvárását másnak jól megmondja. Természetesen ez sem őszinteség.
Az őszinteség saját magunkkal kezdődik!Na, ez nagyon fájdalmas tud lenni.
Az önmagunkhoz való őszinteséghez az első lépés éppen akkor jön el, amikor úgy érezzük, az életünk nem a megfelelő mederben halad. Ez egy nagyon jó kiindulópont ahhoz, hogy megkezdjük a változást, vagy legalábbis a szándékot megerősítsük. Azt a változtatási szándékot, ami más útra tudja vinni az életünket és más módon tudjuk élni az életünket. Addig kell gyakorolni, míg meg nem értem, mit is jelent és természetes folyamattá válik a mindennapokban, valamint ezt a körülöttem lévőkkel is alkalmazhatom.
Sokan nem is tudják pontosan, hogy mi az őszinteség, sőt, nem is nagyon gondolkodnak rajta a mindennapi életükben. Pedig ez a fajta őszinteség, mikor önmagunkhoz vagyunk őszinték, sokkal gazdagabbá, sokkal szabadabbá teszi az életünket, mint ideáig volt bármikor is – ha elkezdenénk őszintének lenni magunkhoz. A magunkhoz való őszinteség nagy mértékben segíti a másokhoz való őszinte és tiszta megnyilvánulásokat. Akkor vagyunk igazán őszinték önmagunkhoz, ha először is föl tudjuk fedezni a gondolatainkat.
- A fejünkben nincs gondolat! -
Az embereket gondolkodó lénynek szokták becézni, de ez mindenképpen csak egy becenév, mert az ember nem gondolkodó lény, hanem vannak gondolatai! A gondolkodó lényé válás egy lehetséges folyamat, amit vagy megvalósítunk vagy nem. Az embereknek túlnyomórészt automatikus beidegződéseik vannak, olyan dolgokat tesznek-mondanak, ami az adott pillanatban összecseng egy régi tanult dologgal amit régről hoznak magukkal. Ezek a megnyilvánulások természetesen idővel elkopnak, mint minden más és nem állják meg a helyüket. Ez kényelmetlenségeket is okozhat és sok esetben okoz is, mert nem tartalmazza az ember igaz valóját, hanem csak valami régi megszokást. Ezért ha fel tudjuk fedezni a gondolatainkat, akkor el tudunk kezdeni őszinték lenni magunkhoz. Mert hiszen mi is az, ami nehezebb annál, minthogy az ember a gondolatait meglátva, azt őszintén beismerje magának?
Kevés úgy őszintének lenni, hogy nem látom és nem mondom, hogy mit gondoltam, még magamnak sem. Az őszinteség egyik legjobb gyakorlása az, hogy ha megengedhetjük magunknak és eleinte - főleg, amikor egyedül vagyunk, nehogy bolondnak nézzenek -, ki is mondjuk, amit gondolunk.
Szeretni még egyszer,
halálosan , aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még, mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit mielőtt a szív megáll.
Utoljára valakiben hinni volna jó,
ne vesszen kárba a kimondatlan szó.
Örülni valaminek , ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben esni kezd a hó….
Mert a maradék idő már nem eladó….
Katona Bálint: Maradék idő
1. A piramis építői 130 db 12-70 tonnás gránittömböt szállítottak az építkezésre 800 km távolságból, ahol ezeket 64 méter magasra kellett felemelniük. Mindezt abban a korban, amikor az emberiség nagy része még állatbőrökbe bújva kóborolt a Földön.
2. A kőtömbök illesztéseit lézeres mérőműszerekkel megvizsgálva a kutatók felfedezték, hogy az illesztések milliméter-pontosak, a belső termeket alkotó kövek közé egy tűt sem lehet beszúrni. Az építmény szabálytalan tömbökből készült, így túlélte évezredek pusztító földrengéseit, ám - és ez a tény a kutatókat is sokkolta - a szabálytalan tömbök formája tervezettnek bizonyult, ugyanis mindegyiknek van egy "ikertestvére", azaz a folyosók oldalai tükörképei egymásnak. A megmunkáláshoz fémet nem használhattak, lévén ekkor még nem ismerte az emberiség a fémek megmunkálását.
3. Az építmény tájolását a levegőből és GPS-el vizsgálva a tudósok megmérték, hogy az 5 százados pontossággal mutat észak felé. Ezt a pontosságot építészek még a 17. században is képtelenek voltak akár csak megközelíteni is bárhol a világon.
4. A gízai nagy piramis pontosan arra a hosszúsági körre épült, amely a bolygó felszínének vizeit és szárazföldjeit két egyenlő részre osztja. Ekkoriban ráadásul - elméletileg - az emberiségnek fogalma sem lehetett a bolygó alakjáról, felszínéről, átfogó geometriai jellemzőiről.
5. A piramis geometriája magában hordozza a méter, a pi, a fénysebesség és az aranymetszés értékét tizedes feletti pontossággal. Az építés tudományosan elfogadott idejében viszont még nem ismerhettük ezeket a fogalmakat.
6. Az egyiptológusok és a történelemkönyvek szerint a gízai nagy piramis 20 év alatt épült fel. Ha feltételezzük, hogy 20 éven át minden egyes egyiptomi munkás napi 12 órás műszakokban dolgozott az év összes napján, akkor is csak 2 és fél percük volt a 2 millió kőtömb egyetlen darabjának szállítására, kifaragására, emelésére és helyére illesztésére. E nyilvánvaló képtelenség ellenére mégis máig tartja magát az állítás, hogy 20 év alatt épült fel a piramis.
Ennek oka lehet, hogy amennyiben a tudomány elismerné, hogy a piramis akár több száz éven át készült, azzal megdőlne a teória, hogy az építmény temetkezési célt szolgált, és így az egész hivatalos történelmet újra kellene gondolni…
Az élet soha nem attól szép, mert sosem borulsz térdre, sosem esel el, és mindig a föld felett repkedsz száz méterrel. Dehogy! Néha bizony zuhanni kell, hatalmasat. Néha végig kell néznünk, ahogy minden összedől, ahogy nem marad semmi abból, amit öröknek hittünk. Majd mikor az élet mindent ledózerolt, ismét építeni kezdünk. Új remény téglákat szerzünk és minden darabjára áldást hintünk. Már nem rohanunk. Megértjük, hogy a múlt téglái fontosak, hiszen ezt tesszük alulra, hogy erős legyen az életünk. Büszkén tesszük rá a bukást, a titkos könnyeket, mert megtanultuk, ezek is mi vagyunk. Majd építjük az életünk várát tovább. Lesznek benne fájó és kimondhatatlanul boldog kövek, ablak, ami a múlton keresztül a jövőbe tekint. És igen. Lesz benne hit, remény, múlt, jövő, bukás és felemelkedés. Élet lesz a sivárság helyett. Élet. A Tiéd.
Egyik nap egy nő az utcán sétált, mikor felfigyelt egy reszketeg, idős bácsira, aki lehajtott fejjel bámult maga elé!! A bácsi döbbenetesen szakadt és koszos ruhát viselt!!!
A többi járókelő egy pillantást sem vetett a hajléktalanra, pedig nagyon hideg volt azon a reggelen, és a bácsi testét szakadt ruháin kívül csak egy lyukas pokróc védte!
A nő odalépett hozzá, és megkérdezte:
– Uram, jól van?
– Nem igazán... – válaszolta a bácsi erőtlen hangon.
A nő elmosolyodott, majd megfogta a bácsi karját... Az öreg megijedt:
– Mit csinál, hölgyem?! Hagyjon engem békén!!!
Egy rendőr észrevette az esetet, majd odament.
– Valami probléma van, hölgyem?
– Nincs semmi baj, csak szeretném talpra állítani ezt az idős urat, segítene?
– Ismerem ezt az öreget, jó pár éve az utcán van már. Mit akar csinálni vele?!
– Látja ott azt az éttermet? Szeretnék venni neki valami meleg ételt, hogy felmelegedjen.
– Maga megőrült!!! Én oda be nem megyek – szólalt meg a bácsi.
De két erős kar körülfogta, és felemelte őt!!
Bementek a kicsi, de puccos étterembe, és leültették a bácsit egy asztalhoz…
Az étterem tulajdonosa rögtön ott termett, és magából kikelve ordította:
– Ide nem engedünk be mocskos hajléktalanokat, mert elriasztják a vendégeket!!!
Szegény öreg szomorúan elmosolyodott:
– Na, ezért nem szeretek ide járni – mondta csendesen.
A nő viszont nem hagyta annyiban!!! Odalépett a tulajdonoshoz és közelről a szemébe nézett:
– Látja azt az irodaházat ott szemben? Az egy nagy multicégnek a székháza!
– Igen, hetente szoktak összejöveteleket szervezni az éttermemben - mondta az étterem tulajdonosa.
– És mennyi bevételt kap ettől a cégtől?
– Miért érdekli az magát?
– Csak azért, mert én vagyok annak a cégnek az igazgatója!! – felelte a nő.
A tulajdonosnak elállt a szava!! A nő pedig nemes egyszerűséggel odafordult a rendőrhöz, és megkérdezte, hogy akarna-e velük reggelizni.
– Nem, köszönöm, szolgálatban vagyok – válaszolta a rendőr.
– Legalább egy kávét igyon meg velünk – kérlelte a nő.
– Rendben, hölgyem, azt elfogadom!! – felelte a rendőr katonásan!
A tulajdonos elment kávét készíteni…
– Jól helyre tette!! – mondta a rendőr elismerően.
A nő mosolyogva a hajléktalan bácsira nézett:
– Maga valamikor itt dolgozott. Emlékszem az arcára. Szét voltam fagyva, bejöttem ide, szinte éhen haltam, annyira éhes voltam. Nagyon rossz periódusban voltam, szinte én is az utcán végeztem mint maga.
– Nem létezik, hogy egy ilyen sikeres üzletasszony, majdnem az utcára került!! – ámuldozott a rendőr.
– Húszéves lehettem. Eljöttem a városba, hogy munkát találjak, de senki sem vett fel! Nem volt, miből fizessem az albérletet, így kidobtak! Nem volt hová mennem. Órákig mászkáltam az utcán, teljesen átfagytam, éhes voltam… Megláttam ezt a helyet, és gondoltam bejövök, hátha kapok egy tányér meleg levest.
– Már emlékszem!!!! – kiáltott a bácsi. – Megkérdezte, hogy pár órás mosogatásért kaphatna-e egy tányér ételt. Azt feleltem, hogy „ez nem egyezik az étterem működési szabályzatával.”
– És akkor maga a világ legnagyobb szendvicsével jött ki a konyhából, meleg volt és isteni finom!!! – folytatta a történetet a nő.
– És hogy jutott ilyen magasra?!- kérdezte ámuldozva a bácsi.
– Azon a napon végre találtam munkát… Rengeteget güriztem, hogy el tudjam indítani a saját cégemet!! Ha végzett a reggelivel, akkor jöjjön át, keresse meg ezt az embert (egy névjegyet nyújtott át a bácsinak). Biztosan tudunk munkát találni önnek, sőt még előleget is adunk, hogy ruhát vehessen belőle!!
– Hogy tudom én ezt meghálálni magának? – kérdezte könnyes szemmel a bácsi?
– Istennek köszönje meg, hogy találkoztunk! – felelte a nő.
Létezik a Földnél lakhatóbb bolygó? Egy szimuláció kimutatta, hogy igen.Egy szimuláció felfedezte egy olyan Szuperföld létezését, amely nem létezik a mi Naprendszerünkben. A Földnél sokkal nagyobb bolygó, de nem éri el a Jupiter vagy a Szaturnusz méretét.
A Szuperföld egyik különlegessége, hogy sziklás és nem gáznemű világ.
A szuperföldek törpecsillagok közelében keringenek, és becslések szerint több száz ilyen méretű bolygó létezik: ez a leggyakoribb exobolygó galaxisunkban.
A tudósok szimulációi szerint sokkal alkalmasabb lenne a hosszú távú lakhatóságra. Ennek oka, hogy az óceánok elég sekélyek lennének ahhoz, hogy több élet legyen a tengerfenéken, és a hőmérséklet is jobb lenne, körülbelül 25 fok. Sűrűbb légköre és a Napnál hosszabb életű csillag közelsége miatt ez lenne a legjobb exobolygó az élet számára.
