EGYSZER VOLT HOL NEM VOLT...

EGYSZER VOLT HOL NEM VOLT.... Csöndes forróság lepte el a vidéket...se légy, se szúnyog...pedig néhány napja még hemzsegtek. Ebéd után elnyomta a buzgóság a ház népét, az olvasott könyv is letéve nyugszik mellettem. Egyenletes szuszogás hallatszik a szobából. Áll az idő. ................................. A távoli morajlás visszahoz a valóságba...mintha besötétedett volna. A házból kilépve látom az ég fenyegető, percről percre elsötétülő ábrázatát, A levegő hirtelen hűlni kezd. Az égi látvány rabja vagyok...látom, hogy közeledik a vész... Tudom, hogy hamarosan ideér...várom...nem félek, mindig lenyűgöz a természet ereje. Szeretem a távoli morajlást, a felvillanó fényeket, aztán a nyomában járó dörgést is. Néha még a föld is beleremeg a dörgedelembe... A szele már itt is van, csapkodni kezd nagy szemekkel, aztán már esik. A víz egyre erőteljesebben zúdul, veri a füvet, a virágokat, mossa erősen a bokrot, a fát. Ömlik a tetőről, a csatorna sem bírja. Hömpölyög az áradat, egyenesen lefolyik az udvarról. Az utcai árok színültig...esik...villanó fények, dörgedelem, aztán távolodó messzi morajlás. Az eső csendesedik, a víz még áll a mélyedésekben...a föld elissza. Lassan nyugszik a lég...csend. Aztán sziréna hasít a némaságba...valahol baj van. Megcsörren a telefon: -Hol vagy? Jól vagy? - gondolunk egymásra... - Itt rettenetes idő volt. - Itt szépen fokozatosan jött, nem okozott kárt. - Nálunk szörnyű volt...tépett, tiport, tőből kicsavart, felszakított, kidöntött, derékba tört, elöntött... ......................................................... Estére kisüt a nap...elindulok az úton...megyek a gyermekért, a vonat nem tudta hazahozni, a vihar útját állta,.. Siralmas a jól ismert vidék...hasaló fák mindenfelé, széttépett lemeztáblák, tető nélküli házak, az aszfalton falevélből, ágakból szőtt szőnyeg. Szomorúság ül mindenen... megsebzett fák, riadt állatok fészküket hiába kereső madarak... A réten pára gomolyog. A naplemente sugarai festik lilásra nyugati égboltot... EGYSZER VOLT HOL NEM VOLT.... Csöndes forróság lepte el a vidéket...se légy, se szúnyog...pedig néhány napja még hemzsegtek. Ebéd után elnyomta a buzgóság a ház népét, az olvasott könyv is letéve nyugszik mellettem. Egyenletes szuszogás hallatszik a szobából. Áll az idő. ................................. A távoli morajlás visszahoz a valóságba...mintha besötétedett volna. A házból kilépve látom az ég fenyegető, percről percre elsötétülő ábrázatát, A levegő hirtelen hűlni kezd. Az égi látvány rabja vagyok...látom, hogy közeledik a vész... Tudom, hogy hamarosan ideér...várom...nem félek, mindig lenyűgöz a természet ereje. Szeretem a távoli morajlást, a felvillanó fényeket, aztán a nyomában járó dörgést is. Néha még a föld is beleremeg a dörgedelembe... A szele már itt is van, csapkodni kezd nagy szemekkel, aztán már esik. A víz egyre erőteljesebben zúdul, veri a füvet, a virágokat, mossa erősen a bokrot, a fát. Ömlik a tetőről, a csatorna sem bírja. Hömpölyög az áradat, egyenesen lefolyik az udvarról. Az utcai árok színültig...esik...villanó fények, dörgedelem, aztán távolodó messzi morajlás. Az eső csendesedik, a víz még áll a mélyedésekben...a föld elissza. Lassan nyugszik a lég...csend. Aztán sziréna hasít a némaságba...valahol baj van. Megcsörren a telefon: -Hol vagy? Jól vagy? - gondolunk egymásra... - Itt rettenetes idő volt. - Itt szépen fokozatosan jött, nem okozott kárt. - Nálunk szörnyű volt...tépett, tiport, tőből kicsavart, felszakított, kidöntött, derékba tört, elöntött... ......................................................... Estére kisüt a nap...elindulok az úton...megyek a gyermekért, a vonat nem tudta hazahozni, a vihar útját állta,.. Siralmas a jól ismert vidék...hasaló fák mindenfelé, széttépett lemeztáblák, tető nélküli házak, az aszfalton falevélből, ágakból szőtt szőnyeg. Szomorúság ül mindenen... megsebzett fák, riadt állatok fészküket hiába kereső madarak... A réten pára gomolyog. A naplemente sugarai festik lilásra nyugati égboltot...Királyházi Diána 2019. június 27.