Ma megdöbbentő hirrel kellett szembesülnöm,covidban meghalt egy édesanya egy szerető feleség,testvér.Lélegesztető gépre került jött a hir már jobban van, az egész falu imátkozott érte, majd bekövetkezett a végleges és megmásíthatatlan végkifejlet a halál.Ildikó nemrég vesztette el drága szüleit.Már együtt van a menyekben odaát szüleivel,fentről vigyázva családját. Férje nemrég temette el édesanyját és első felesége is meghalt, most pedig Ildikó.Nagyon boldog házasságban éltek. Micsoda fájdalom ez a családnak,testvérnek. A szem megfakult, a lélek tovaszállt,
egy test kihűlt, a lélegzet megállt.A múló idő rabjai vagyunk,
életünk lelkünk sóvárgása csak.
A végén, amikor innen elmegyünk,
utánunk csupán néhány emlék marad.
Nem marad utánunk, csak egy porladó test,
fényképek, meg egy halom papír.
Nem marad más, csak egy kereszt,
sorsunk fekete betűivel.
De továbbélünk azok emlékezetében,
akik szeretettel kötődtek hozzánk.
Ők siratnak majd, mert fáj a veszteség.
Ők nem tudják, hogy megnyílott az ég.
Ők nem tudják, az élet nem ez.
Ők nem tudják, szemük még nem látja ezt.
Ők nem tudják, ezért fáj szívük,
és a tudatlanság lopja el örömük.
Pedig ha tudnák, többé nem sírnának,
örömtelt szívvel, csak miránk várnának.
Már tudnák, hogy van találkozás,
mert nem a halál a végállomás...Nyugodjál békében,legyen könnyü a föld.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése