JESUS CHRIST SUPERSTAR A Jézus Krisztus Szupersztár (Jesus Christ Superstar) egy 1973-as Oscar-díjra jelölt musicalfilm, amely a Tim Rice és Andrew Lloyd Webber által rendezett azonos című rockopera adaptációja. A filmet Norman Jewison rendezte, a két főszereplőt, Ted Neeleyt és Carl Andersont 1974-ben alakításukért Golden Globe-díjra jelölték.[1]A film Jézus Krisztus életének utolsó pár napját mutatja be, modern látványvilág és képi eszközök segítségével, Júdás tragikus alakjára összpontosítva.
A film elején színészcsoport érkezik hippikre jellemző, virágmotívumokkal kifestett kisbusszal a forgatás helyszínére, egy izraeli sivatagba, majd némi előkészület után („Overture”) elkezdődik a cselekmény.
Júdás egy dombon ülve figyeli Jézust és híveit, de aggasztja a férfi növekvő népszerűsége – szerinte Jézus csupán egy ember, nem pedig Isten, mint ahogy azt a követői hangoztatják, ezért félelem tölti el mozgalmuk lehetséges következményeire gondolva („Heaven On Their Minds”).A többi apostol a jövőbéli terveiről és információkról faggatja Jézust, de ő nem hajlandó elárulni nekik semmit. Mária Magdolna egy nedves kendővel próbálja megnyugtatni Jézust, aki ezt kellemesnek találja („What's The Buzz?”). Júdás megérkezik és kijelenti, hogy Jézusnak nem kellene Magdolnával kapcsolatba kerülnie, mert a nő zavaros múltja nincs összhangban Jézus tanításaival. Jézus dühösen közli vele, hogy hagyja békén Magdolnát és ne vessen rá követ, mert az ő lelkiismerete sem tiszta. Ezután azzal vádolja az apostolokat, hogy azok nem törődnek vele
A magány a lélek gyilkosa, az ember nem született arra, hogy magányosan éljen, társ kell egy szerető gondoskodó társ,de már csak a hűséges macskája maradt,vele beszélget... Leszállt a köd a hegy fölött, nem látszanak a csillagok, szomorú, őszi nyirkos hideg a táj.-----
A legutálatosabb hónap vette kezdetét, november van. Margit lassan tapogatózva lépked már az udvaron, a tyúkokat meg kell etetni, a kutyának is be kell készíteni a a"téli vackát" különben megfagyna.-----
Ez most már minden az ő dolga, régen az öreg csinálta, de tavasszal hirtelen elment, pedig még nem volt 78 sem. Régen betegeskedett, de sokáig akart élni, valahogy sehogy sem tudta elképzelni, hogy ő is meghalhat egyszer. Mennyit sokat beszélgettek erről, vajon ki megy el előbb és ki marad itt?
Az öregasszony jobban belenyugodott volna, ha neki kell előbb, hiszen nem volt már nagy öröme az életben. Megnyomorította lelkét a sok szenvedés, ez a 80 év is, mint súlyos teher nyomta a vállát.-----
Olyan nagyon messzinek, távolinak tűnt az ifjúság, az egészség, amikor még mindent könnyűnek és megoldhatónak lát az ember.
Most itt van egyedül, és fél mindentől, ha bealkonyodik, bezárkózik és nem is tudja mitől fél jobban, hogy kopogtatnak és jön valaki vagy, ha nem jön senki.
Sosem akart egyedül élni, de élete párja itt hagyta, és most már csak az emlékek, amik kitöltik életét. Micsoda szívszaggató tud lenni a csönd, ha egyedül vagy, ha védtelenül vergődsz, mint a fagyos földön az éhező madár. Gyerekei messze földön, néha egy-egy telefon. Lassan a szomszédokkal sem beszél már, csak néha pár szót váltanak a kapuban. Betotyog az udvarról, begyújt a régi kis kályhába, már rég nem tud gázzal fűteni. Felteszi a teát főni és csak üldögél a konyhában, alig eszik, pedig kéne, azt mondják. Sokáig csak néz ki az ablakon, és emlékezik.
Valahol, valamikor milyen szép is volt a havas táj, talán egy másik életben történt, amikor kacagva futkosott és hógolyóztak ők ketten a papa meg ő, akkor még csak 20 lehetett, milyen boldogok is voltak?!------
Meg fog ölni a magány - gondolta, ezt nem fogom kibírni, ha nem történik valami. Félt is, várt is, hátha hall valami zajt, de csak a szél zúgása hallatszott.-----
Lelki szemei előtt felsejlett, hogy a fiúk hányszor robogtak be havasan kipirulva, koszosan, és ő mennyit vesződött, míg megfürdette, megvacsoráztatta és ágyba dugta őket. A várakozással teli esték, amikor férjét várta haza a munkából. Aztán az az este jutott eszébe, amikor el akarta hagyni őt. Micsoda szívfacsaró érzés volt, hogy egy másik nő foglalta el az ő helyét, és magában csendesen elmosolyodott, mennyire nem számít már semmi. Csak gürcöltek hosszú éveken át, hogy legyen ház, hogy megszülethessen a kislányuk, aki megpróbálta pótolni az elsőt, a ki elment mielőtt még élt volna.------
Mennyi mennyi bánat és szenvedés? Hát ennyi volt az élet?-----
Aztán a kisszobába lépett, körbevették az ócska bútorok, megágyazott, és gyorsan bebújt a meleg takaró alá, de a gondolatai csak nem hagyták pihenni.
Lehunyt szem pillája alatt is folyt tovább az emlékfolyam.
Igen, el fogok menni innen, nem maradok egyedül. Ha legközelebb telefonálnak, megmondom, vigyenek el magukkal.
Nemsokára itt a karácsony, nem vagyok képes egyedül maradni, a magány úgy rágja lelkemet, mint a szú a fát.
Az ember nem született magányra, nem képes egyedül meghalni.
Aztán lassan végre szárnyaira vette az álom és az öregasszony újra ott állt frissen és fiatalon a karácsonyfa alatt, az egész család körülötte, a gyertyák csillogtak a fán és a gyerekek örömteli kacaja töltötte be a házat.
12 éve örökbe fogadtam egy fekete sztaffi labrador keverék kutyust. 4 hónapos volt. Neveltem, tanítgattam, imádtam. Minden titkomat ismerte. Mikor terhes lettem, sokat pihent a hasamon, hallgatva a kisbabám szívdobogását. Mikor a lányom totyorgott, gond nélkül kapaszkodhatott bele a bundájába, mindent elviselt. Sokszor hülyét csinált belőle, de meg se rezdült. Krétával összefirkálta, kendőt kötött a fejére...
Egy nap előállt a lányom, hogy szeretne egy csivavát. Rátaláltam egy rossz sorsú, 6 éves apróságra. Őt is örökbe fogadtam. Jól meg volt a két kutya. Idén januárban egy reggel rosszul lett az én öreg 12 éves nagykiskutyám. Kint térdeltem egész nap a hóban mellette, itattam fecskendőből, simogattam, kérleltem, de reggelre örök álomra hajtotta a fejét. Tudtam, láttam este a búcsúját. Rettenetesen fájt. De elengedtem.
Február végén hoztunk egy édes kismackót, egy németjuhász és kaukázusi keverék, 2,5 hónapos cukiságot. Sok mindent nagyon hamar megtanult. A lányom reggeltől estig kint volt vele. Öröm volt nézni, ahogy a gyerek játszott vele és ahogy ő egyre hatalmasabbra nőtt. Októberben azonban elkezdte kergetni a farkát. Nem harapta, csak kergette. Novemberben azonban már rágta, morogta. Az orvos adott gyógyszert, gallért, de egyre rosszabb lett. December 6-án borzasztó dolog történt. A kutyus nem ismert meg bennünket, úszott a vérben, farok cafatok mindenhol. A szeme megváltozott. Ő már nem az én kismackóm volt, hanem valaki teljesen más.
Aznap este döntést hoztunk. Elaltattuk, ne szenvedjen.
Az orvos szerint túltenyésztett vagy vérfertőzött volt.
Leírni nem lehet, hogy mi is, ő is mennyit szenvedtünk egy pénzéhes, felelőtlen kétlábú miatt, aki folyamatosan ellet, csak hogy mindig legyen pénze. Iszonyú dühös vagyok rá.
Sok volt. 11 hónap alatt elveszítettem az én jó öreg barátom és egy kajla kölyköt, aki előtt még hosszú élet állhatott volna, ha...
Már csak a kis csivavánk van, akit másképp imádok. Ő velem van mindig. Ott van ahol én. A takaróm alatt alszik. Még ő tartja bennem a lelket, de nem lesz több. Ennyi szenvedés elég volt.
A lányom túl korán szembesült a véggel, a búcsúval. Ráadásul kétszer.
Két kiskutyám, nyugodjatok békében
Nagyon szeretem őt,édesanyám helyett anyám,redszeresen meglátogatom. Bölcs asszony,sokat beszélünk az élet dolgairól,Ismri a falu multját megbeszéljük régen mi hogy volt.özv. Csimbók Sándornét köszöntöttük 90. születésnapja alkalmából
Anna néni rövid életrajza
Szülei: Bakajsza Ferenc és Fekete Mária fényeslitkei gazdálkodók voltak. Vallásos, római katolikus család, édesapja közmegbecsülésnek örvendő falusi bíró. 12 gyermekük közül 7 élte meg a felnőttkort: 2 fiú és 5 lány. Ma már csak Anna él, aki 1930. augusztus 27-én született Fényeslitkén, itt élt, dolgozott végig aktív korában.----
Bakajsza Anna a 6 elemi iskola után további 4 osztályt is elvégzett - a mai Kisvárdai Szent László Gimnázium épületében - lévő polgári iskolában, ahol akkor a Szent Orsolya rendi apácák oktattak. Jó tanulmányi eredményei alapján folytatni akarta a tanulást és felvették a tanítóképzőbe is, de a szülei 1946-ban kivették az iskolából.----- A II. világháború alatt sokan megfordultak a falusi bíró házában, menekültek, akiken segíteni kellett, katonák, fegyveresek, akiktől félni kellett. Fekete Juliska nevű unkatestvérével - aki még ma is él Kisvárdán 95 évesen - álltak az orosz géppuskák előtt, amikor fegyvert kerestek a családnál.----- A háború után még jobban kellett otthon a munkáskéz, az összekuporgatott 28 hold földet művelni kellett, de jöttek a büntetések, a padlássöprés és a tsz-be kényszerítés. Anna néni lovat hajtott, aratott, szántott, vetett a szüleivel együtt, amíg tehette, majd jött a szerelem, és 18 évesen 1948 karácsonyán igent mondott Csimbók Sándor fényeslitkei épület- és műbútorasztalosnak.------ A házasságban 4 gyermek született: 1949-ben Sándor, akit 63 éves korában hirtelen elvesztett a család, Attila 1953-ban, Ildikó 1958-ban, majd Zsolt 1964-ben. Anna néni jó társként segítette a férje vállalkozását, sütött-főzött az asztalosműhelyben dolgozó segédeknek, inasoknak; közösen építették a férjével a családi otthont, vályogot vetettek, saját részre is készültek az ajtók, ablakok, bútorok, s aztán a kommunista rendszerben elvitték az édesapa gépeit is a tsz fűrészüzemébe, elvették az iparát. -----Beleroppant a család élete a nagy szocialista átalakulásba. A nyomorúságos években a biztos napi megélhetés érdekében Anna néni elvállalta a helyi tejkezelői munkát a nyugdíjba vonuló Szabó néni után. 25 éven át minden hajnalban és minden este ment a tejcsarnokba, mert a faluban lévő 100-200 tehén karácsonykor is adta a tejet, s azt át kellett venni, hűteni, vizsgálni, elemezni, mérni, elszámolásokat írni, fizetni, stb. -------Kisgyerekei mellett Jászberényben 1961-ben a több hetes bentlakásos tejkezelő iskolát is elvégezte, kémiát, számtant, stb. tanult, kiváló bizonyítványt szerzett.-----1980-ban elveszítette a férjét, 49 éves kora óta özvegy. A 4 gyerek még otthon volt, egyedül kellett befejezni a taníttatásukat, s elindítani őket az életben. 1985-ben ment nyugdíjba. Mindig csak a családnak élt. Gyermekei a közelében maradtak, Anna néni összefogta a kibővült nagy családot is, mindennapos volt a közös munka, az egymásnak segítés, 2 fiúnak házépítés, a megszületett 7 unoka nevelése, a szüleik segítése és a sok-sok közös családi esemény és ünnep megélése. ------
Élete során mindig felkarolta a szenvedőket, tejkezelő korában a tejszállítók neki öntötték ki a szívüket, „mindenki Annus nénije” tanácsot, bátorítást adott. 10 évig özvegy húgával élt együtt Fényeslitkén és Kisvárdán, majd az Ica néni halála után újra hazatért a férjével épített fényeslitkei portára.------
2001. március 15-én a Fényeslitkei Általános Iskolában zászlóanyaként a Millenniumi Ünnepség sorozat alkalmából a polgármester úrral együtt ő vehette át a községnek hozott országzászlót az államtitkár úrtól. -----
Egy éve combnyaktörése volt, azóta mozgásában, életvitelében segítségre szorul. Szelleme friss maradt, emberszeretete töretlen, mély vallásosságban imádkozva tölti napjait az otthonában és mindig vendéget vár, hogy mesélhessen még a megélt napokról
FÉNYESLITKE TEMETŐ GONDNOK...KANTÁR SÁNDOR Nagyon jó barátom,rendszeresen látogatom a szüleim sírját és mindig váltunk pár szót,valamint rendszeresen tevékenykedik kapál kaszál rendet tart a temetőn.Ha tudni szeretném ki halt meg felhívom telefonon. Nagyon jó a kapcsolata a temetkezési vállalkozókkal.Sokszor a temetni való személy hozzátartozóival van probléma,ugyanis történt egyszer a hozzátartozó nem jelentkezett ,a temetés napján hogy leszedjék a sírfedelet,odaérkeznek az urnával a pappal és az emberekkel és várni kellet a szertartás közben(urnás temetés volt) míg leszedték a fedlapot.Rendszeresen figyeli a temetőt,már viráglopáson is volt tetten érés,megtette a szükséges lépéseket.
Nagyon jó embert választottak temető gondnoknak,precíz és figyelmes. Mindenszentekkor és Halottak napján állta a sarat keményen.Már lassan belerázódik feladatba,ennyi virágra odafigyelni nem kis munka.Kívánok sok sikert a továbbiakban kitartást és erőt egészséget e nemes feladathoz.
