KAMIONNAL SZIBÉRIÁBA

A 90-es években kérdezte a barátom, elkísérném – e a Birodalomba ( így becézték a kamionosok Oroszországot).Szibériába. Az út közel 4500 kilométer Záhony –Moszkva hatalmas város 700 kilométer a körgyürüje,de csak célzott fuvarral mehetsz be.-Ufa – Nyizsnyevartovszk és végül a lerakóhelyIrkutszk,Itt nem állitottuk le a kamiont hiszen -40 celsius fok hideg volt. Nagyon jó barátok vagyunk Ő még most is az utakat, rója. Komoly kazetta gyűjteményem van ( 1500 db)mindenféle zenéből, kabaréból, bepakolás búcsú a családtól, egy Deep Purple kazettával indítva irány Záhony a határ. Záhonynál okmányok ellenőrzése aztán irány a Kárpátok. Gyönyörű vidék, igaz az út nem a legjobb állapotban volt, tele volt gödörrel, kátyúval, de a táj feledtette a kellemetlenségeket. Akkoriban még nem volt tahográf (időmérő), addig vezetett a barátom amíg bírta. A kamionjában volt cb rádió ezzel kommunikáltunk, „brékó brékó van valaki a vonalban, itt Rambo---szevasz Rambo, Jegenye vagyok hova tartasz?” és így jutottunk információhoz, mire vigyázzunk és tartottuk a kapcsolatot. Akkoriban bandák garázdálkodtak Oroszországban az utakon, hirtelen a semmiből, jöttek elő Izs motorral, géppisztollyal megállították a kamiont és kirabolták. Ezért a kamionosok konvojba verődve kinek hova kellet menni együtt haladtak. Megpróbáltak biztonságos parkolóban parkolni, ahol dollárral fizettek az orosz rendőröknek. "Omszk felé haladva már európai növényzet között haladt buckás autópályánk, még itt, ott nyírfaerdőkkel tarkítva, a lápos ingoványos mezőket. Néha megelőztünk 40-50 éves matuzsálem orosz járműveket, amiket itt nem veteránként mutogatnak gazdáik a kíváncsi népeknek, hanem bizony még mindennapi közlekedési eszközök".Az ural hegység gyönyörű,a táj lenyűgözó. Rengeteg élménnyel, gazdagodtam, az út során. Jó nagyokat beszélgetve, életről családról és mindenről zenét hallgatva telt az út. Aki teheti utazzon valamelyik országba kamionnal, hiszen felejthetetlen élmény. A you tube-on négy videó is található érdemes megnézni!!! Beleláthatunk a kamionosok életébe,több barátom is kamionozik, számunkra érdekes,nekik igazi embert próbáló kemény munka.

GYERMEKKOROM KARÁCSONYA 1959

Gyermekkorom karácsonya 1959 Erre a karácsonyra emlékszem vissza legszívesebben, s ezért választottam ezt címéül. Szeretném, ha sok mai fiatal elolvasná, mert úgy érzem, hogy értéket közvetít. Olyan értéket, értékeket, melyet csak egy jó szülő tud gyermekének továbbítani. Márpedig azt, hogy nem az a lényeg, hogy új, csicsás ajándékot adjak a gyermekemnek, hisz az meghaladja a lehetőségeimet, hanem azt ,amit szeretne, még ha nem is újat, de örömet szerezzek vele. Az én drága jó szüleimnek míg élek hálás leszek, hogy megtanítottak arra, nem az a fontos, hogy legdrágább dolgaim legyenek, hanem hogy örüljek a legkisebbnek is, amit kapok, és örüljek, hogy biztonságot, szeretetet tudjak adni szeretteimnek, s ezen értékeket képviseljem. Gyermekkorom karácsonya 1959---------- Mikor írom ezt a kis "visszaemlékező" cikkemet, már 58éves nagyika vagyok. Két felnőtt fiú és egy 4 és fél éves kisunoka nagymamája. Karácsony előtt anyu mindig olyan mosolygós volt, s készülődtünk, megengedte, hogy ott tébláboljak a konyhában. A sütik pedig szorgos keze munkájával készültek. A hókiflik diós -mákos, a darált keksz, a bejgli. S a legfontosabb dolog, hogy részese lehettem a nagy készülődésnek. Segítettem diót törni, daráltam a mákot /segítség persze kellet/, nagyon hideg volt abban az évben, a hó csak úgy ropogott a hócipőm alatt, járni lehetett a tetején. A családban én voltam a legfiatalabb gyerek, a testvéreim /féltestvéreim pontosan/ az édesanyjukkal éltek. Az én szüleim dolgos, de szegény emberek voltak, de igyekeztek felejthetetlenné tenni a karácsonyom. No ebben az évben az én legnagyobb titkos vágyam egy baba volt, mely az utcánk végén lévő ház ablakában volt kitéve! Apukámmal sétálva minden egyes alkalommal megkérdeztem. Apu mennyibe kerül ez a szép baba! - Nagyon drága, kislányom, 180.-Forint. Ó – gondoltam, akkor biztosan ilyent nem tud hozni az én Jézuskám, pedig titokban már lerajzoltam tíznél is több füzetlapra egy babát. Anyu mondta, hogy tegyem borítékba és Ő feladja helyettem, így fogja tudni, minek is örülnék. Elérkezett 23-a, akkor már a sütikészítés végén jártunk, másnap délelőtt apukám mondta, hogy segítenék-e neki egy kicsi fenyőfát szép karácsonyfává felöltöztetni, volt sok szép dió, azután szaloncukor is volt, ezüst sztaniol papírba csomagolva, szépen megkötöztük cérnával, persze apukámnak segíteni kellett, én aggathattam a fára, mely csodaszép lett, csillogott, villogott. Papirból anyukám már korábban elkészíttette a fára kerülő kis fenyőket, angyalkákat. Végre elérkezett 24-e, azt tudom, hogy már nagyon vártam az estét, hogy mit is hoz az Én Jézuskám a fa alá. Egy néprádiónk volt, apukám bekapcsolta s még ma is tudom, hogy karácsonyi dalokat énekeltek benne, s mi apuval hallgattuk. Egyszer csak csengő szólt, a másik szobában, s anyukám is ott volt már velünk. Bemehettem velük megnézni, vajon mit is hozott a Jézuska.... Hát kaptam mandarint /ma sem tudom, hogyan szerezték be drága jó szüleim/, azután volt ott szaloncukor, és egy nagyobb doboz, ami be volt csomagolva. Elkezdtem bontogatni, s levéve a fedelét megpillantottam a babát, amiért egész évben sóvárogtam, egy egyszerű kaucsuk baba volt, használt is, de nekem a legeslegszebb ajándék volt, mert életem első babáját Jézuska meghozta. Ezt a babát olyan nagy becsben tartottam, neve Juliska lett, s később lett sok szép ruhája anyukám vart neki. Amikor már felnőtt lettem akkor is megvolt, s nagy becsben Édesanyám szobájában ült a rekamién. Nekem két fiam született, de megmutattam nekik életem legszebb karácsonyi ajándékát. Ezt leírva is érzem az én szerető szüleim által varázsolt csodás karácsonyi estét, annak illatát, örömét és látom, ahogy könnyes szemmel néztek egymásra: sikerült a lányunknak nagyon nagy örömet szerezni.----------- Gondoltam megosztom veletek ezt a csodás, nagyon régi, 1959.dec. 24-i élményem. Szegények voltunk, de amit szüleim biztosítottak számomra, az pénzben nem mérhető. Azt a biztonságot, azt a szeretetet szerettem volna továbbadni gyermekeimnek...., s remélem sikerült, de erről talán Ők fognak írni. ... ÁLDOTT CSODÁS KARÁCSONYT MINDENKINEK!

AZ ÉJFÉLI MISE

Nagydorog Tv - Éjféli mise - 2019.12.24. Csodálatosan megfogta az atya a karácsony lényegét.

KARÁCSONYI NÉPSZOKÁSOK-BETLEHEMEZÉS

A magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb többszereplős pásztorjátéka. A legrégibb magyar nyelvű betlehemes játék szövege a váci egyházmegyei könyvtárból került elő 1684 és 1694 között, amelyet Liptay István ecsegi plébános jegyezett fel. Betlehemezni általában karácsony délutánján indulnak a fiatalok, s késő estig sorba járják a falut. Azt a történetet meséli el, melyben Jézus születésekor a pásztorok vagy a "három királyok" ( a napkeleti bölcsek) meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát: Anyja, Mária, Józsefnek a názáreti ácsnak a jegyese volt, de még mielőtt egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant a Szentlélek erejéből. József a judeai Betlehembe ment Máriával, mert Augusztusz császár rendelete szerint összeírás volt. Ott tartózkodásuk alatt jött el a szülés ideje, de mivel szállást nem kaptak, Mária egy jászolban hozta világra gyermekét. A pásztoroknak, akik a pusztán legeltették a nyájat, megjelent az Úr angyala, és tudatta velük, hogy megszületett a Megváltó. A pásztorok meg is találták Betlehemben Máriát és a Kisdedet, hódolatukat fejezték ki az Isten fiának. (Más változatban a Napkeleti bölcsek kaptak jelet Jézus születéséről, ők keresték fel a kisdedet, és ajándékokat vittek neki.) A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet felolvasása vagy előadása, adománygyűjtés. Manapság kétféle betlehemező szokás ismeretes: az egyik, az élő szereplőkkel, a másik bábfigurákkal játszott változat. Mindkettőt azonos szereplőkkel (pásztorok, angyalok, Mária, József) és kellékekkel (egy fából, papírból készült jászol, egy kis templom, a 3 királyokat vezető csillag.) játsszák. A bábtáncoltató betlehem leginkább a Balaton-felvidéken szokás, a „Szállást keres a szent család” elnevezésű szokás, pedig a Dunántúlon terjedt el.

REMÉNY és a VÉGZET

Éljük mindennapjainkat így vagy úgy és egyszer csak érkezik egy szövettani eredmény és kiderül a konok betegséggel a rákkal állunk szemben,ami már áttétes.Eleinte el sem akarjuk hinni azonban a papírlapon ott van fehéren feketén és az orvosunk is közölte velünk a tényt.Hirtelen eszünkbe jut azon emberek akik ismerőseink közül már e betegségben "elmentek, odaát vannak )" most Én következem? Már tudatalattinkban ott a gondolat,éjszaka már nem alszunk, hogyan tovább.-------- Megpróbálunk kifelé mást mutatni de nem könnyű a család is óvatosan kezel minket Ők sem akarják elhinni hogy megtörténhet.Kezdjük átértékelni az életünket mit kellene még megtennünk és ezer cikket elolvasunk az interneten,keressük ki hogyan és milyen módszerrel gyógyult meg és a remény kis szikrája feléled.Olvasunk erről arról és sorba próbáljuk ki a csodaszerként emlegetett ( gombákat,gyógyszereket és mindent amit úgy gondolunk segíthet és amit ismerőseink ajánlanak ).---------Testünkben azonban rohamosan,dolgozik és rombolja sejtjeinket a rák.Érezzük gyengülünk mert a test esendő és romlandó, elkezdődik a kemoterápia.Részlet egy rákos lány naplója,( “Szédültem, zavart a fény is, fájt a fejem és minden porcikám és olyan hányingerem volt, hogy majd belehaltam.”). Parókát hordunk, hogy leplezzük betegségünket, és nem adjuk fel, Részlet egy rákos lány naplója(„Csak kis kitartás! - biztatom magam, még futni kell, még minden messze van, Szolgálj szívem még egy kicsit nekem, jaj, meg ne állj az úton hirtelen, Sok a dolgunk még, s nem mutathatom, hogy a harcot már nem bírom nagyon, és este ha ágyamba roskadok, érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.-------Majd megtörténik.("a szervezetemben elszabadult a pokol. Áttét a kulcscsontban, a csigolyáimban a derekamnál, a medencecsontban, a térdeimben, két hónalji nyirokcsomóban és kb, 6 helyen a hasi nyirokcsomókban valamint a májon. ------ Mindez egy fél év leforgása alatt....Most kétségbe vagyok esve.------ NEM AKAROK MEGHALNI-----, nekem még fel kell nevelnem a gyerekeimet. Csak 10-15 évet kérek a sorstól és akkor elégedett leszek. Azt hiszem életemben először talán depressziós is lettem, és úgy érzem, hogy minden kicsúszott a lábam alól és össze fogok omlani”.) -------Majd rohamosan fogy az időnk már nem merünk tükörbe nézni úgy lefogytunk.Gyerekeink ha kicsik nem értik mi történt az anyuval és miért sír az apu és a nagyi, aki azt mondja “bár csak Én mehetnék el helyetted lányom” de a sors könyve másképpen íródott.------- Már csak naphosszat alszunk,hirtelen minden értelmét vesztette, a sok fájdalomtól és morfiumtól.-------Álmunkban odaát járunk és beszélünk nagyapával aki már eltávozott.Mint egy film lepereg előttünk az egész életünk és egyszer csak"ÁTMEGYÜNK"véglegesen és ÖRÖKRE,nagy fájdalmat hagyva magunk mögött.