CSODÁLATOS ERDÉLY

Akkoriban nem volt villany, a házunk egy vályogszoba volt egy kis konyhával. Minden reggel korán keltünk, mi gyerekek, és egy lyukas pohárral hoztuk a vizet a kútból, hogy meglocsoljuk a földes padlót, ne szálljon a por. Kint az udvaron csillogott a letaposott föld, és a baromfik vidáman kotkodácsoltak.--------- Reggelente először megetettük a malacokat, aztán kihajtottuk a teheneket legelni. Anyánk akkoriban olyan ügyes volt, saját kezével készítette a legillatosabb vajat, a legselymesebb tejfölt és a legfrissebb túrót. Imádtunk belopózni a sárga földbe vájt pincébe, ami nekünk igazi kincsesbarlang volt, tele finomságokkal. Egy ujjhegynyi krém, egy titkos nyalintás – és úgy éreztük, miénk a világ legédesebb íze. Fürdőszoba nem volt, még a szót sem ismertük.-------- Este, amikor besötétedett, apánk vizet húzott a vályúba – abból ittak reggel a tehenek, este pedig mi gyerekek abban mostuk le magunkról a napi port. Aztán irány a sufni, ahol mezítláb felmásztunk a szénakazalra, betakartuk magunkat a lóden pokróccal, és a csillagok alatt aludtunk el, hallgatva a tehenek halk bőgését a távolból.-------- Nem volt tévé, nem volt Wi-Fi, csak a nevetésünk, és a föld illata körülöttünk. Ez volt a szegénység – de nem a nyomor. Ez volt az egyszerűség – de minden tele volt szeretettel. Ez volt a mi gyermekkorunk – igazi, melegszívű, tiszta.