THE WORD OF MOURNING

Egy nap majd megérted, min megyek keresztül. Egy nap majd megérted, miért tűnik el a mosoly az arcomról, és miért hullanak a könnyeim olyan könnyen, akár egy őszi levél a fáról. ------- Egy nap majd megérted, milyen érzés elveszíteni valakit, aki a világot jelentette neked. Amikor a hiánya minden pillanatodat beárnyékolja, és úgy érzed, már soha semmi nem lesz ugyanaz. Egy nap majd megérted, hogy nem azért sírok, mert nem akarok továbblépni, hanem mert az emlékek, amiket együtt teremtettünk, túlságosan értékesek ahhoz, hogy ne fájjanak. ------ Egy nap, amikor te is megéled azt a veszteséget, ami szavak nélkül hagy, ami olyan mélyen vág, hogy már csak a fájdalommal tudsz beszélni. Akkor majd megérted, miért keresem még mindig őt minden pillanatban, miért nézek fel az égre egy jelért, miért szorítja össze a torkom minden gondolat, ami róla szól. Egy nap majd megérted, milyen az, amikor a szíved minden dobbanásával őt hívod, de tudod, hogy a csend a válasz. Amikor az emlékek melegsége egyszerre vigasztal és szakít szét, mert csak ezek maradtak, és ezekben őrzi a lelked azt, akit már nem ölelhetsz át. ------- Egy nap majd megérted, hogy a könnyeim nem szándékosak, és hogy a fájdalmam nem akar ellenállni a múltnak – ez csak a szeretet árnyéka, amit már nem adhatok oda neki. Amikor majd ott ülsz csendben, és érzed a hiányt, ami szinte beléd ég, akkor megérted. Nem fogsz többé azt mondani, hogy ne sírj, hogy engedd el, mert tudni fogod: a gyász nem olyasmi, amit elengedünk. A gyász az a hely, ahol a szeretetünk most él.