MOUNT KALIAS IN TIBET

A Kajlás-hegy (Kailash) Tibetben A Kajlás-hegy Tibetben a Transzhimalája kiemelkedő hegye, 6714 m magas. A hegy csúcsa meglepően szimmetrikus, piramis formájú, egész évben hó borítja. A Kajlás-hegytől északra ered az Indus, keletre a Brahmaputra, nyugatra a Szatledzs, délre a Karnali, a Gangesz mellékfolyója. A Kajlás a buddhisták és hinduk szent hegye. A nagy Himalája rakoncátlan hegyláncai mögött található a Kailas, a szent hegy. Ebben az elemi tájképben áll a szent Kailas hegy, a maga kihívó és zavarba ejtően arányos csúcsával. Meredek csupasz falak alkotják a többezer láb magas csúcsot, melyen vízszintes rétegek csíkozzák az összefüggő sziklát. A teteje egy szintiszta jégsapka. Ilyen szabályszerű a hegy, és úgy néz ki, mintha emberkéz, pontosabban emberfeletti vagy isteni kéz alkotása lenne. A Kailast gyakran hasonlítják egy nagy templomhoz, katedrálishoz, vagy a sztupának vagy tibetiül csötennek nevezett jellegzetes buddhista építményhez. Az összefüggések kizárólagosan vallási jellegűek, mert valamilyen furcsa és misztikus oknál fogva úgy tűnik a Kailas képes megérinteni az ember lelkét és szellemét. Ez így történt a múlt konok felfedezőivel, és a nyitott lelkületű zarándokokkal is. A Kailas és környéke – néhány más természetes szépséggel megáldott helyhez hasonlóan – különleges jelentéssel bír a tibetiek számára. Ez a vidék megkérdőjelezhetetlenül Tibet részét képezi már a tibeti nép megjelenése óta, és a szent hegycsúcs is ugyanolyan régóta a szellemi inspiráció forrása. A Bőnt követő tibeti ősök számára ez volt az a hely, ahol hagyományuk megalapítója, Senrab Mivocse született és tanított. A bőn szó megfelel a tibeti csö szónak, ami a szankrit dharma megfelelője, mely több értelmű, többek közt vallásos tanítást, vagy akár a világegyetem törvényeit is jelenti. A bőn vallás bizonytalan eredetű, viszont a bőn mítoszok szerint a nyugati Tagdzik volt az őshaza, amely valahol az orosz közép-Ázsiában lehetett. Itt terjedtek el először a bőn tanok. A régi bőnben felfedhetők bizonyos fokú perzsa, kasmiri, indiai és még kínai befolyások is. A tibetbe való elterjedése után kétféle módon fejlődött tovább a bőn vallás. Az ősi bőn kultúrában a hegyek fontos szerepet kaptak. A hegyek kötötték össze a földet és a mennyet, ezért erőteljes kozmikus, vallási és eredetmítoszi jelentéssel bírtak, és egy-egy hegyet tekintettek az adott terület lelkének. A Tiszé-nek nevezett Kailas hegy volt a Sang Sung birodalom Lélek-Hegye.Giuseppe Tucci neves olasz kutató így ír a hegyről: „Úgy tornyosul a mennyei régiók alatt, mint egy nyolclépcsős nagy védőernyő… a föld felett pedig mint egy nyolcszirmú lótusz… Ez a föld köldöke… az égi istennők székhelye… Létra, mely egyszerre felvisz és lehoz a mennyből… ezáltal úgy működik, mint a mennyei kötél, mely összeköti a mennyet és a földet… Senrab Mivo megjelenés-teste ezen a hegyen bukkant fel. A Gekhö istenek palotája is itt található… A hagyomány szerint 360 ilyen isten létezik, és ebben az összefüggésben a Tisze hegy képezi a világ tengelyét, amely körül forog az év a maga 360 napjával. A hegyet kristályból készült nagy sztupának képzelik el, vagy istenek által lakott palotának. --------Négy kapuja van, a Kínai Tigris, a Teknős, a Vörös Madár és a Türkiz Sárkány kapuk, melyeknek az a szerepe, hogy védelmezzék a négy fő irányt.”---- Több szerző, többek közt a Dergében született láma, Namkhai Norbu Rinpocse is rámutatott arra, hogy az ősi bőn vallás olyan magas szintű szellemi tanításokat is hordozott, amelyeket ma a Dzogcsen (Nagy Tökéletesség) hagyomány átadásában lehet megtalálni. Később a buddhisták is elkezdték tisztelni. A legendák szerint a hegy kapcsolatban áll magával Buddhával és személyes tanítványaival, továbbá Padmaszambhavával, a tibeti buddhizmus egyik alapító atyjával, valamint Tibet híres költőjével, a szent jógi Milarépával. Sok tantrikus gyakorló számára a hegy pedig Csakraszamvara lakhelye. A tibetiek évszázadokon át hosszú és nehéz zarándoklatokat tettek, néha az egész országot átszelve, hogy megpillanthassák a szent csúcsot, és vallásos gyakorlatokat végezhessenek a hegy lábánál. Az a tény, hogy az indiai hinduk és dzsainisták – akik bár más okból, de szintén tisztelettel tekintenek a hegyre – is szabadon elzarándokolhattak a hegyhez, utal arra a testvéri kapcsolatra, amely mindig is létezett a két ország között. A hagyomány szerint a buddhizmus a 7-ik században jutott el Tibetbe. A Meru hegy fogalmát is tanító buddhista kozmológia valószínűleg később jutott el Tibetbe. Tudjuk jól, hogy a Kailas már jóval a buddhizmus megérkezése előtt tisztelt szent hegy volt. Amint a Kailas buddhista szent hellyé vált, természetesen megjelent a Meru heggyel való azonosítás gondolata is. A Meru hegy tehát idővel azonos lett a hinduk és buddhisták számára a Kailás heggyel, és minden olyan zarándok, aki lépteit Nyugat-Tibet szent hegye felé fordítja, meg van győződve, hogy a világ közepe felé tart. Ott elvégzik a híres körmenetet a világ tengelye körül, mely egyesíti a mennyet, a földet és a poklot, továbbá olyan életerőkkel teli hely, ahol lehetséges a szellemi átalakulás.