A ZENÉSZ

Ma a Duna parton találkoztam az idős zenésszel,(81’ éves) szemében megtörtség és fájdalom, hóna alatt hegedűje. Már tizenkét éves korától zenél, mennyi embernek elhúzta a nótáját, de ma már nem kell senkinek. Kissé kopottas ruhájában állt a Duna korzón a római parti hajólejáratnál, megkértem meséljen életéről. Elmondta nehéz sorsa volt, de a zenélés a zene szeretete és hegedűje átsegítette minden nehézségen. Nagyon magányos vágyik már halott felesége után és emlékeiben felidézte ifjúságát még a száztagú cigányzenekarban is játszott, és még számtalan helyen, híres embereknek is. Két lánya van, de ők rohannak, élik az életüket. Könnyes szemekkel újságolta el egyik fiú unokája jelesre végzett a konzervatóriumban hegedű szakon. Majd megkértem zenéljen egy kicsit, hegedűjén, nagy szeretettel vette ki tokjából és mélyen elmerülve átszellemülten, játszani kezdett. Gyönyörűen játszott a dallamok szinte sírva törtek elő lelkének mélyéből a kezei alatt, a hegedűjéből, szemében már megcsillant a fény, hiszen egész élete erről szól és eltöltött engem is egy érzés sajnálattal teli, boldogság. A világ rohan és ő megmaradt a régi vágású zenésznek, aki még hisz a zene szeretetében szépségében és tisztaságában. Majd megköszönve a szép dallamokat megajándékoztam borravalóval, (mivel láttam már éhes volt, amit hálásan megköszönt, kívántam boldog öregkort számára és további szép napot. Az élet mindnyájuk számára más sorsot jelöl ki, neki a zenélés a fontos, gyakran meglátogatja felesége sírját és órákon át beszélget vele és hegedül halott kedvesének.