EGY MEGDÖBBENTŐ IGAZ TÖRTÉNET

"Kicsit eltűntem az utóbbi hetekben, mert a jól megérdemelt pihenésemet töltöttem Indonéziában. Céges sikereimnek köszönhetően úgy döntöttem, megjutalmazom magam. Pontosabban megjutalmaztak. :-) De még Indonéziában sem került el a végzet. Indulás előtte éjszaka nehezen aludtam el, forgolódtam, és nem tudom, hogy álom volt-e vagy látomás, de láttam magam, amint állok egy ház előtt, és beszélgetek egy őszes hajú nagyon kedves bácsikával. Arra gondoltam, biztosan valamelyik előző életem emlékképei jelenhettek meg, mivel nagyon valóságosként éltem meg. Arra is emlékszem, hogy egy kiskutya szaladt oda hozzánk, és a bácsika a feleségéről mesélt nekem, aki már nem él. Teltek a percek és én ámulva figyeltem az élménybeszámolót és nagyon nagy szeretetet éreztem.
Másnap nagyon jó érzésekkel indultam útnak. Minden simán ment, gyönyörű helyen volt a szállásunk, egy kis házat béreltünk. A növényzet teljesen rabul ejtett. A csoda az ötödik napon történt. Megbeszéltük, hogy ebédelni megyünk a közeli helyi étterembe, ahol nagyon finom különleges fűszerezésű grill ételeket készítenek. Elkezdtem készülődni, és mikor húztam fel a szoknyám, hirtelen görcs állt a hasamba. Nagyon erős és nagyon rövid ideig tartó. Gondoltam, biztos rosszul mozdultam. Közben Tibi is elkészült, és ahogy elindultam a kijárat felé, újabb görcs. De csak 2 másodpercig tartott. Mintha valami figyelmeztetés lett volna. Arra gondoltam, ha még egy lesz, itthon maradok. Mikor az ajtóhoz értem, és készültem felvenni a papucsomat, kaptam egy újabb jelet. Közeben aggódtam azon is, nehogy beteg legyek. Mondtam a Tibornak, menjen a többiekkel, én itthon maradok. Ezt 10 perc után megbántam, mert utána teljesen jól éreztem magam... Másfél órát csak feküdtem és unatkoztam, aztán mikor elegem lett az unalomból, gondoltam, sétálok egyet az utcában. Annyira sok gyönyörű házat, fát, bokrot láttam, hogy kicsit tovább merészkedtem, és lassan azt vettem észre, hogy 2 órája sétálgatok és fogalmam sincs, merre vagyok. Egyszerűen elfelejtettem, hogy hányszor kanyarodtam jobb meg balra és hogy milyen sorrendben. Annyira magával ragadott a látvány. Kicsit kétségbe estem, és reménykedtem benne, valaki majd visszakalauzol a házunkba. A problémám csupán annyi volt, hogy nem tudtam a címet...
Oda vissza sétáltam az utcában, és bekanyarodtam egy sejtésem szerinti visszavezető útra. Hát persze hogy nem az volt. Viszont 1 perc után földbe gyökerezett a lában, mert ott álltam a ház előtt, amit 6 napja álmomban láttam. Szinte kővé dermedtem. Ez egy nagyon régi, viszont szépen felújított nagyon barátságos kis ház dús növényzettel, szökőkúttal. Álltam ott 10 percig és csak néztem. Azon bosszankodtam, hogy nincs nálam a fényképezőgépem.
Ahogy álltam ledermedve, megjelent egy nagyon idős ősz bácsika, a szomszédból jött ki. Valószínűleg ő jelent meg az álmomban, de az álomban pontosan nem emlékszem rá. Akkor már szinte sokkot kaptam. Ha előtte nem álmodok erről, akkor az ezt követő perceket nem tudom megélni. Kedvesen rám mosolygott és kérdezte, kit keresek. Mondtam neki, hogy csak sétálgatok, itt nyaralunk. Közelebb jött hozzám, összeráncolta a szemöldökét, és így szólt!
Jézusom, Te vagy az Erica? Mondtam neki, hogy összekever valakivel. Kérte, menjek be, szeretne mutatni nekem valamit. Beleegyeztem, mert minden részletet tudni akartam. Ahogy beléptem a házba, olyan érzésem volt, mintha haza érkeznék. Ismerősek voltak az illatok, és egy gyönyörű kép a falon, melyen a bácsika háza volt egy régebbi kiadásban. Mintha ismerős lett volna. A bácsi elővett egy fényképet, gyönyörű zöld keretben, és megmutatta a feleségét, aki úgy nézett ki, mintha én lennék kb 20 évvel idősebb kiadásban. Akkor már sírni kezdtem, nem bírtam. Kértem, hogy meséljen róla. A felesége az Egyesült Államokban született, ott ismerkedtek meg, majd ide települtek. A néni az én születésem előtt halt meg 2 nappal... A képet pedig ő festette a halála előtt, amin megakadt a szemem. Annyit még leírnék, hogy ebben az életemben is festek, rajzolok, művészléleknek tartom magam.
Többször találkoztam a bácsival még a nyaralás folyamán, van elérhetőségünk, és megbeszéltük, hogy még az idén újra meglátogatom...
Annyira a hatása alatt vagyok még, hogy többet nem is írok most...

Csodák márpedig vannak..." (Niki, 28 éves)